Az okosság erénye a cselekvés világában az erkölcsi látást jelenti. Képessé teszi az értelmet arra, hogy egy-egy konkrét esetben ki tudja választani a lehetséges cselekvések közül a célravezetőt.

 

Az okosság pontos megvilágításához álljon itt egy részlet a Katolikus Egyház Katekizmusából:

Az okosság erénye a konkrét élethelyzetek értékelésében és az ott meghozott helyes döntésekben mutatkozik meg. Élet-érzék, realitás-érzék ez, amely az adott élethelyzetet az ember igazi javának, az üdvösségnek távlatában értékeli. Az okosság a hit tekintete, amely azt kérdezi: mit kell tennem egy adott szituációban, mi itt Isten akarata?

Az okosság irányítja a többi erényt: az igazságosság, az erősség, a mértékletesség és a többi erény azért erény, mert okos, vagyis az üdvösségre tekint. A spontán módon véghezvitt helyes cselekedet az értelem fénye által lesz értékes emberi cselekedetté. A bűn mindenképpen oktalanság, mert az embert vesztébe irányítja.

Nagyböjti cikksorozatunk első részében a mértékletesség erényének témakörét jártuk körbe. Ott került szóba, hogy egy nagyobb embercsoport környezetre gyakorolt hatásának nagyságát a szakirodalom a népesség számának, az egy főre eső átlagos fogyasztásnak és egy ún. technológiai tényezőnek a szorzatával számolja. Ezek közül a tényezők közül most a fogyasztásra irányítjuk figyelmünket, pontosabban arra, hogy a mértékletességet folyamatos állapottá is tudjuk tenni az életünkben.

 

A cikksorozat második része arra mutatott rá, hogy a Föld javainak felhasználása nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes embercsoportok, országok között, ellentmondva az igazságosság eszméjének.

 

Carlo Carreto írja „Én, Ferenc” című művében: „Addig azt gondoltam, hogy a szegénység a föld csapása, a teremtés rettenetes tévedése, Isten feledékenységének egy fajtája….” …. „A csapás nem a szegénységben nyilvánul meg, hanem a gazdagságban, a hatalmasságban, a túlzásban, amely megkeményítette és megmérgezte a szíveket.” Carreto Szent Ferenc bőrébe bújva a „megmérgezett szívekre” hivatkozik, de állítását – ahogy később írja – nem vitának szánja azokkal, akik meg akarják változtatni a dolgokat, ha azt látják, hogy a szegény embernek verésben, éhségben és megaláztatásban van része.

 

 

A javak elosztása az írott történelmű emberi társadalmakban soha nem volt „igazságos”, ha jól értjük a fogalmat, de a különbség a javak és jövedelmek elosztásában sosem volt akkora, mint manapság. Közismert ENSZ jelentés szerint mára Földünk összes javainak 99 százalékát a Föld népességének egy százaléka birtokolja. Talán nehéz is ezt felfogni, következményeit gazdasági, politikai, társadalmi, környezetvédelmi szempontból átlátni. A gazdagok és a szegények közötti szakadék ahelyett, hogy csökkenne, egyre inkább mélyül, ami ma már sok százmillió ember számára a puszta létfenntartást is megnehezíti. Vajon igazságos-e ez? Carretto sem erre a szegénységre gondolt. Tehetünk-e ellene, szelíden, vagy akár nem kerülve az erőszakot?