Ma már nehezen tudjuk elképzelni az életet elektromos áram nélkül, holott ahhoz, hogy egész évben minőségi és tartós élelmiszerekhez jussunk nem kell villamos energia. Így az áram nélküli tanyákon is gond nélkül megoldható az élelmiszerek tárolása. A régi paraszti világban a tanyákon villany nélkül is remekül megoldották az élelmiszerek tarolását, tartósítását. A pincék, vermek, kamrák, ásott kutak tökéletes helyek voltak arra, hogy tiszta és biztonságos környezetet nyújtsanak a család élelmének. Ezek a technikák ma is tökéletesen működnek, sőt jóval olcsóbban képesek biztosítani az évi szükséglethez való alapanyagokat.

 

Sajnos napjainkban hetek, hónapok telnek el mire egy élelmiszer a fogyasztó asztalára kerül, közben pedig rengeteg energiára és tartósítószerre van szükség ahhoz, hogy ezek az élelmiszerek még ennyi idő után is fogyaszthatóak legyenek. A régi falusi világban azonban sokkal több friss zöldséget, gyümölcsöt, húst fogyasztottak őseink. Az állatok húsát vágás után azonnal fogyasztották, vagy természetes eljárásokkal tartósították. A tejtermékeket frissen vagy savanyítva fogyasztották. A zöldségeket, gyümölcsöket szezonálisan vagy téli fajtákat termesztve pincékben tárolva gyűjtötték.    

 

Az ügyes háziasszony télen is ugyanolyan változatosan főz, mint nyáron. Ehhez azonban, már egész évben érdemes gyűjtögetni a hozzávalókat. A főzeléknövények téli eltartása azok természetétől függ. Másként kezeljük a káposztaféléket, a gyökérféléket vagy a többi főzeléknövényt. A gyümölcsfélék pedig fajtától függően nyersen, vagy tartósítva is betárolhatóak.

 

A gyökérféléket, a sárgarépát, petrezselymet, paszternákot, céklarépát, cukorrépát, stb. pincében és homokban tárolhatjuk. (Vermelés: http://www.edenkert.hu/novenydoktor/aktualis-novenyvedelmi-munkak/verem-tarolas-godor-tartositas-kertepites/2223/)

A hagymaféléket koszorúba kötve szellős helyen fölaggatjuk, vagy pedig szellős hűvös helyen kosárban vagy kiteregetve tároljuk.  A konyhadíszként felakasztott fokhagymafüzér bár igen dekoratív, de hamar tönkremegy, a hagymagerezdek kiszáradhatnak, vagy megromolhatnak. Ezért érdemes azokat tartósítani télire. Ez történhet olajba, sóba, ecetes páclébe rakva, de gyógyászati célból még mézben is tárolhatjuk. Azok a vöröshagymák melyeket nem fagymentes helyen tárolunk, miután megfagytak még nem mennek tönkre. Ugyan is abban az esetben, ha nem nyúlunk hozzájuk, miután kiengedtek visszanyerik eredeti állapotukat, és újból fogyaszthatóak lesznek.  

 

A burgonyát faluhelyen elvermelik, és időközönként onnan vesznek belőle a konyhára. Eltárolható még szellős éléskamrákban, vagy pincében raktározva is. Ha a burgonya csírásodni kezd, vagyis kihajt, a száracskákat letördeljük. Így még tovább eltartható. 

 A káposztaféléket, fejes káposzta, vöröskáposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, fagymentes, szellős helyen egymás mellé sorba rakjuk. Tanácsos a fejeket szalmával, vékony homokréteggel vagy zsákokkal beborítani, hogy a fagy kárt ne tegyen bennük.

 

 

A savanyított fejes káposzta az egyik legegészségesebb népi eledelünk. A savanyításra a legalkalmasabb a téli, sűrű belsejű káposzta, amit késő ősszel szüretelünk, és pincébe tárolunk. A savanyításhoz nem kell csupán só, ízesítéshez pedig tetszés szerint egy kis köménymag, bors, babérlevél. A savanyítás úgy történik, hogy az egészséges fejeket a káposztagyalun legyaluljuk, a savanyításra alkalmas hordóban lenyomkodjuk (megsózzuk, fűszerezzük), majd valami nehéz tárgyal, kővel összesajtoljuk. A káposzta a só miatt levet ereszt, amelyben szépen összeérik és megsavanyodik.

 

Nyáron főleg uborkát, és káposztát savanyíthatunk, melyhez kenyeret vagy burgonyát használunk, sóval, kaporral ízesítve, ez a kovászos uborka, melyet miután megsavanyodott azonnal fogyaszthatunk. A kovászos uborka télire is eláll, ha a savanyító levébe nem rakunk kenyeret vagy burgonyát, hanem csak a sós kapros vízben hagyjuk árnyékos helyen megforrni. Mikor letisztul az uborkán lévő víz, bevisszük a kamrába. Az így tartósított uborka sokkal tovább eláll, mint a kenyérrel vagy burgonyával savanyított. (Kovászos uborka készítése: http://www.jokortv.hu/hirek/a_nyari_kedvenc_-_kovaszos_uborka)

 

A tököt szellős pincébe polcokra rakva jól eltarthatjuk. Ügyeljünk azonban arra, hogy egymással ne érintkezzenek, mert akkor hamarabb penészednek. Régen az eltárolt dinkatököt, vagy más néven sütőtököt, kemencében sütötték meg, és így fogyasztották. A téli hónapok egyik legkedveltebb vitaminforrása, és csemegéje volt. A marhatököt a kukoricás góré alatt, vagy az istállóban, szalmával letakarva tárolták, és folyamatosan etették a jószágokkal.   

 

A legegészségesebb, ha friss gyümölcsöt rakunk el télre. A gyümölcsök azonban nem egyformán alkalmasak a téli eltevésre. Legtovább eltartható a téli alma- és körtefélék, ha azokat kézzel szedjük le a fáról és utána azonnal papírosba göngyöljük, majd szellős kamrában polcokra helyezzük. A szőlőt is elég sokáig eltarthatjuk, ha a fürtöket a hegyükön összekötjük és a hegyükkel fölfelé akasztjuk föl. A diót, mogyorót, mandulát előbb jól kiszárítjuk, hogy meg ne penészedjen, és csak azután tesszük vászonzacskókba vagy kisebb ládákba.

 

 

Szárazon való eltevés

 

A nyersen való eltevés mellett a főzelék növények egy részét szárazon is eltehetjük. A bab, borsó, lencse kiválóan eltartható száraz körülmények között. Tárolásukra a legalkalmasabb, ha vászonzacskókba töltjük, melyekben jól szellőznek. A zacskókat a következő években is használhatjuk, nem kell új tároló alkalmatosságokat vennünk.

 

Aszalás

 

Leggyakrabban gyümölcsöket aszaltak a tanyákon, főleg szilvát, meggyet és almát raktak a párszárítóra.

 

Kevesen tudják, de a hüvelyes növények is elállnak aszalva. (Zöldségfélék téli tartósítása: http://hu.scribd.com/doc/6687711/002-Eltevesek-Zoldsegfelek-Eltevese) A szép gyenge, hosszú csövű hártyátlan zöld paszulyt például, ha felforraljuk sós vízben, és aszalódeszkára tesszük, az erős napfényre téve hamar megszárad. Esős időben akár kemencében, vagy a főzés utáni még meleg tűzhelyen is száríthatjuk. Miután megszáradt vászonzacskóban, szellős helyre akasztva sokáig eláll. Télen ugyan úgy kell megfőzni, mint ha friss, nyári zöld paszulyt készítenénk.

 

A zöldborsót is megaszalhatjuk, azonban ehhez használjunk egy kis cukrot is. A kifejtett zöldborsót egy lábosban cukros vízben felfőzzük. Literenként egy evőkanál kristálycukrot hozzáadva, kevergessük addig, amíg a nedvessége elpárolog, és a cukor jól bevonja. Terítsük szét egy tálcán, és rakjuk ki a tűző napra, vagy langyos sütőbe, úgy hogy a sütő ajtaját ne csukjuk be. Mikor teljesen megszáradt, vászonzacskóban taroljuk szellős helyen. Mielőtt felhasználnánk, mossuk meg és egy órára áztassuk hideg vízbe, mikor már jól megdagadt, úgy készítjük el mint a friss zöldborsót.

 

Szárítás

 

A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, pasztinákot, zellert megtisztítjuk, sósvízben átmossuk, majd vékony hasábokra vágva erős fehér cérnára felfűzzük, és szellős, napos helyre akasztjuk száradni. A petrezselyem- és zeller zöld, friss kapor, szárítva sokáig eltartható. A mosott, lecsurgatott szálakat kis csomókba kötve szellős, meleg helyre akasztjuk. Napra ne tegyük, mert zöld színük kifakul. Ha megszáradt, morzsoljuk le a szárról, tegyük jól záródó dobozba, hogy megőrizze az aromáját.

 

Sóban tartósítás

 

Tartósításra kiválóan alkalmas a só is. A kapor, tök, paprika, snidling, zeller, idényzöldségek lereszelve, együtt vagy külön-külön is elkészíthetők sóban tartósított zöldségkeveréknek. A zöldségeket általában 5:1 arányban keverjük össze a sóval, tehát 10 dkg növényhez 2-2,5 dkg sót adjunk, és szükség szerint ennek arányában növeljük az adagot.  Kisüvegekbe szorosan betömjük, a tetejére is sót hintünk, lekötjük, és hűvös helyre rakjuk.

 

Mésszel tartósítás

 

A tanyavilágban a mésznek rendkívül sokrétű felhasználási területe volt. A házak falát minden évben meszelték, ezzel fertőtlenítették, és újították fel az épületeket. Mészréteggel bevonva tojást, és dinnyét is tartósítottak. A régi parasztdinnyéket jó sűrűre kevert mésszel több rétegben bekenték, majd fa rudakra rakták. Így még februárban is tudtak belőle enni. A ma is kapható dinnyék azonban már nem állnak el februárig, a mai fajták a tapasztalatok szerint már csak novemberig tartósíthatók ezzel a módszerrel. A tojások is régen egész Húsvétig elálltak mészréteggel bevonva és gabonával befedve. Ma már ez a módszer teljesen a feledésbe merült.

 

Befőzés

 

Egyes növényeknek a levét kisajtolták és így tették el télire. A paradicsomot például, addig főzzük, amíg egészen szétfő. Mikor megpuhult áttörjük egy paradicsompasszírozón vagy tésztaszűrőn, és ismét fölforraljuk, és azonnal melegében tiszta üvegekbe rakjuk. Régen az üveg szájára fölhasított kolbászbél darabkát húztak, majd pokrócok közé tették. A porkóc alatt a kolbászbél az üveg szájára teljesen rászáradt, az üvegben pedig a paradicsom fölforrt. Ezzel az eljárással megtakarították a nehézkes kötözést, és a körülményes gőzölést. Ma már jól záródó üvegekbe rakjuk, vagy celofánnal zárjuk le az üvegeket, dunsztolás előtt.

 

A gyümölcsöket egészben vagy felszeletelve, cukorral vagy a nélkül tartósították. A szilvalekvárhoz például nem kell, hogy cukrot is keverjünk, az üstben. A felfőzött szilvák cukor nélkül is tökéletesen elállnak. A  szilkékbe töltött lekvárt volt, amikor még berakták a kemencébe és még egyszer átsütötték, hogy a szilke tetején képződjön egy szárazabb réteg is amely jól lezárta az edényben lévő gyümölcs főzetet.

 

 

A barackot, körtét főleg cukorral tartósították. Az üvegeket lezárták rugószárral, vagy hólyagpapírossal (celofánnal). A lezárt üvegeket nagyobb edénybe tették, és kigőzölték. A gőzölést 3-4 nap múlva tanácsos volt megismételni, hogy az edényben maradt penészgombacsírák mind elpusztuljanak. A málnából mindig készítettek szörpöt, melyet a kamrában a polcon tároltak. A hulladék gyümölcsökből pedig házi ecet készült.

 

 

A gyümölcsök aszalása nem volt mindenütt jellemző, sokkal inkább a cefrébe szedték össze a fákról lehullott terményeket. Pálinkát főzettek a gyümölcsökből, melyet vesszővel bekötött üvegekben tároltak. Az Alföldön a futóhomok megkötésére, a nyugati országrészben pedig a dombok, hegyek oldalában szőlőt telepítettek, ebből bort készítettek őseink.

 

 

A lisztet a malomban őröltették, melyből frissen készült tésztákat, és száraztésztát is készítettek. A leggyakoribb száraztészta a tarhonya volt, melyet lisztből, vízből, és tojásból gyúrtak. Az így elkészített, napon szárított tésztát vászonzacskóban a kamrában tárolták. Őrölt pirospaprikával, krumplival elkészítve a csikósok, juhászok, kubikosok kedvenc eledele volt.

 

 

"Minden tanyában összegyűlt annyi zsiradék, hogy érdemes volt kifőzni szappannak. A zsiradékot a padláson tartott zsírosbödönbe gyűjtötték. Nem érdemes takargatni, mert a penészes zsiradékból kevesebb és rosszabb szappan fő. Minden évben József-nap táján — amikor alkalmas volt az idő — kifőzték a szappant." (Nagy Gy.)

 

 

A tejet az ember sokféle alakban dolgozza és használja föl. A szakemberek néha túlzott óvatosságra intenek bennünket, a friss tejjel kapcsolatban, amiben van igazság is, azonban az egészséges állat tőgyének mirigyállományában képződött tej sterilnek mondható, és csupán a tőgyön lévő baktériumok lehetnek veszélyesek az emberre. Mivel a tej szobahőmérsékleten viszonylag gyorsan savanyodik, ezért érdemes a tejet felforralni. A forralt tej mindig tovább eltartható, mint a forralatlan.

 

A friss tejet, ha hűvösebb helyen nyugodtan állni hagyjuk, zsírja a felszínén összegyülemlik; ez a tejszín. (Tejtermékek készítése házilag: http://sokszinuvidek.hu/index.php/otthon-keszult/648-Tejterm%C3%A9kek-k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se-h%C3%A1zilag)

 

Ha 1-2 napig nyugodtan és mérsékelt meleg helyen hagyjuk állni, akkor a levegőből a tejbe került baktériumok munkája révén a tej megalvad és kellemesen savanyú ízűvé válik. Ez az aludttej. Az aludttej tetején összegyülemlett tejfölt a gazdasszony összegyűjti, és ebből készíti a vajat. A tejfölt a köpülőben megköpülik, vagyis a tejfölben lévő zsírrészecskéket az író-tól elválasztják. Az író kellemes ital, melyet a gazdasszony a szopós borjúknak, malacoknak ad. A túró szintén az aludttejből készül, melyet gyengén melegítünk, majd vászonzacskóba kötjük, így a benne lévő savót kicsurgatjuk. A túrót nem csak frissen fogyasztották, hanem szárították is, ez volt a gömölye vagy más néven gomolyatúró. A lecsöpögött túróból tenyérnyi golyókat formáltak, melyet ízesítettek, volt hogy füstöltek is. A kis gömböket aztán felrakták a veranda tetejének gerendájára és napokig ott szárították. Mikor kiszáradt, tésztákra reszelték, és így fogyasztották.  

 

Sajthoz való tejet régen nem a boltban kapható oltóval altatták. A szopós borjú gyomorfalából nyert oltóval keverték össze a tejet, és az ott lévő baktériumoktól alvadt meg. Megalvadáskor a tejből a sajtanyag kiválik, melyet sóval összekevernek, formákba öntik, préselik, majd 4-6 hétig érni hagyják. A sajt likacsai a sajt érését elősegítő baktériumok lélegzésekor keletkező gázoknak a helye. Ma már inkább ecetet, vagy a boltban kapható oltóanyagot használnak a sajt házi előállításához. Készíthető még joghurt édestejből, vagy kefír savanyútejből is.

 

 

A régi falusi világban a húsokat sok esetben frissen vágva fogyasztották. Így jóval kevesebb volt a feleslegesen felhalmozódott élelmiszer. A tanyákon tartottak, a baromfik közül: tyúkokat, gyöngyösöket, libákat, pulykákat, galambokat, kacsákat. A nagyobb testű állatok közül pedig disznókat, szarvasmarhákat, bivalyokat, juhokat, kecskéket, lovakat. Régen az ásott kutakban hűtötték az élelmiszereket. Az elkészült pörköltet, vagy paprikást azért, hogy ne romoljon meg, egy edénybe rakva leengedték a víz felszíne fölé. Néha az is előfordult, hogy mikor fel akarták húzni a lábast, az véletlenül beleborult a kútba. Ilyenkor a kút teljes vizét ki kellet meregetni, ami egy idő után újból tiszta vízzel pótlódott.

 

A disznóvágások késő ősszel vagy télen voltak, mikor már kevesebb légy volt az udvaron, és a hideg miatt nem romlott meg olyan gyorsan a hús. Egy hízóból nagyon sokféle élelmiszert készítettek. A frissen sült húsokat zsírral leöntve egy lábosban tárolták. A feldolgozott, füstölt élelmiszereket pedig a kamrában, vagy a nádtetejes padlásokon függesztették fel. (Galéria. 2. kép Kamrában tárolt húskészítmények). A szalonnát sóban tartósították, abálták, vagy kisütötték töpörtyűnek. A kolbászt, szalámit, bélbe töltötték, és füstölték. A fölfüstölt kolbászt az éléskamrában rudakra aggatva, vagy a kemencéből kiszedett hamu között tárolták, tartósították. A füstölés célja nem volt más, mint a tartósítás. Az elégetett fa füstjének a szaga távol tartotta a legyeket és egyéb kártevőket a kamrában vagy padláson tárolt húsokról. A hurka és a sült vér a disznóvágások friss csemegéje volt. „A sonka sokáig, kukoricaszedésig kitartott. A sonkát, úgy tartották, „még nem zöng az ég, addig nem szabad mögkezdeni" (március-április). Legtöbben húsvétkor kezdték meg a sonkát. „A szalonna akkor ért meg, ha avas vöt, és még a tüdőt is kitisztította." (Palatinus A. 2002.)

 

 

A gabonákat régen nem vitték szárító üzemekbe, a szemekben lévő nedvesség a napon kiterítve elpárolgott belőlük. A kukoricát például a csutkán hagyták, és górékba tárolták. Mindig a szükségletnek megfelelő mennyiséget morzsoltak csak le belőle, és adták oda az állatoknak. A kukoricagóréban a csövek kiszáradtak anélkül, hogy összepenészedtek volna.

 

 

A kenyérgabonát mindig frissen őröltették a malomba. A gazda elvitt egy zsák szemes búzát a molnárnak, aki cserébe lisztet, grízt, korpát adott. A lisztből aztán minden héten kenyeret, lángost sütöttek, a gyerekeknek kis cipókat készítettek, amit megkentek tejföllel, liba- vagy disznózsírral.

 

 

A legtöbb tanyán, falusi ház udvarán található ásott kút. Sajnos ma már az ásott kutak vize emberi fogyasztásra nem alkalmas, a mértéktelen műtrágyázás, és a szennyvizek ásott kutakba való vezetése miatt. A tetőről is sok csapadékot gyűjthetünk, az esőzések alkalmával. Erre a célra bármilyen tároló edény megfelel, amely az ereszcsatorna alá helyezve összegyűjti a vizet. Az esők lágyvize a legalkalmasabb a mosásra, növények öntözésére, de még a házkörüli állatok itatására is ideális.  

 

Ivóvíznek a tanyás körzetekben szinte mindenütt megtalálható ártézi kutak vizét használjuk. Még ma is üzemelnek a településeken szabadkifolyású kutak, melyeknek a vize jó minőségű, és egész évben hozzáférhető. Érdemes felkutatni az adott lakóépülethez legközelebb elhelyezkedő kutat, és onnan hordani a főzéshez, iváshoz szükséges mennyiséget.

 

Elektromos áram nélkül is megoldható volt, és ma is megvalósítható az élelmiszerek tárolása, tartósítása, csupán a régmúlt idők jól bevált módszereit kell követni. Egy olyan család, aki el tudja látni magát élelemmel a tanya körüli földterületen, áram nélkül is boldogan élhet.

 

Egy téglából, vályogtéglából, vagy vert falból épített tanya felújítása megoldható csupán sár felhasználásával is, melyhez nem kell több csak egy gödör, amibe agyagos földet áztatunk, és rakunk bele egy kis szalmatöreket, vagy ló trágyát. Folyamatos locsolás mellett vigyázva, hogy ne száradjon ki a sarunk, egy hét alatt tapasztásra tökéletesen alkalmas anyagot kapunk, amivel felújíthatjuk a falakat.

 

(Tapasztás: http://szalmaepitok.hu/olvasosarok/videotar/gallery.html?videoid=41648066)

 

Mésszel kimeszelve, a fal alját feketével elhúzva, egy tökéletesen felújított népi építészet elemeit követő tanyát hozhatunk létre.

 

A tető felújításához nem kell új cserepet venni, a régi hazai cserép megpucolása és a törött cseréplécek kicserélése után a tető tökéletes állapotba hozható. A használt törött cserepekből még burkoló anyagokat is készíthetünk, csak úgy, mint a bontott téglából, amit ha különböző minták szerint lerakunk homokba vagy földbe, évekig képes a konyha, vagy tornác padozatát biztosítani.  

 

Sárból kemencét is készíthetünk, amit belülről vagy akár kívülről is fűthetünk (Galéria 3. kép: Kemence).  A kemence nagy előnye, hogy jól tartja a meleget, és a tüzelése megoldható mindenféle házkörüli szerves hulladékokkal, kukoricaszár, rőzse stb. A vizet régen katlanban, rakott tűzhelyen vagy a sparhelten melegítették. A tüzeléshez még szárított tehén trágyát is használtak.      

 

Egy tanya felújításának csak a képzelet szabhat határt. A természetes anyagok tárháza nagyon széles, amelyek olcsók, és tökéletesen ki tudják elégíteni egy család szükségleteit.

 

A tanyákon élők a falvak közösségi helyein igénybe tudnak venni olyan szolgáltatásokat (internet, helyi szakkörök, előadások), ahol informálódhatnak az országban őket is érintő dolgokról. A helyi piacokon pedig értékesíthetik portékáikat, melyhez nem kell még gépkocsival sem rendelkezniük.

 

Sokan talán azt hiszik, hogy ma már elképzelhetetlen egy ilyen életforma, azonban hosszútávon mindenképpen megfontolandó, hogy ki milyen jövőképben gondolkodik, hiszen a mai kiszolgáltatott élelmezési világunkban egy ilyen megoldás sokkal stabilabb életteret jelenthet egy családnak, mint azt sokan gondolnák.