Rohály Gábor, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke kezdeményezésére az egyesület a nagyböjtben a teremtésvédő életmódra irányítja a közösségek figyelmét; a környezettudatosság jegyében hetente más-más területet állítanak a középpontba, konkrét javaslatokat megfogalmazva.

2013. február 13., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

2013-ban rövid farsangot engedett csak a naptár, hamar ránk köszöntött Hamvazószerda. Hogy segítséget nyújtsunk a közeledő Húsvét minél teljesebb megélésére, a Naphimnusz Egyesület idén is böjti teremtésvédő cikksorozatot indít. Megerősít minket ebben a szándékunkban a múlt évben tapasztalt élénk érdeklődés és pozitív visszhang is.

Tavaly Nagyböjt idején hetenként a környezettudatos életmód egy-egy területével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adtunk olvasóinknak. Idén a teremtésvédő gondolkodás, cselekvés és az azt mozgató erények kapcsolatát fogjuk vizsgálni hétről hétre.

Terveink szerint az alábbi sorrendben tárgyaljuk majd a 4 természetes vagy világi és a 3 természetfeletti, más néven Isteni erény működését és hatásait teremtett világunk megőrzésében:

Raffaello: Erények (Segnatúra-Vatikán)

február 17. – mértékletesség: A mértékletességnek lehetne talán a legszembeötlőbb hatása a környezetterhelésre. A fogyasztás korlátozásának fontossága, a „soknál több az elég” elvének alkalmazása minden környezettudatos gondolkodás fontos része. Ezen belül és ezen túl mit meríthetünk még a mértékletesség megéléséből? Erről fog szólni első cikkünk.

Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.

A böjtben a lemondás nem cél, hanem eszköz. Ezért mondja Jézus: ”Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6.16) Nem mazochizmusból tagadunk meg magunktól ételt és élményeket ez alatt a negyven nap alatt, hanem azért, hogy amint elül a köznapi eseményeink zaja és leülepszik a lázas tevékenységünk által felvert „szellemi porfelhő”, meghalljuk a belső hangokat, rálássunk a valóban fontos dolgokra az életünkben. 

Nézzük például viszonyunkat az anyagiakhoz! Egy sor kutatás bizonyítja, hogy növekvő fogyasztás nem csak a környezetet terheli egyre jobban, de egy bizonyos határon felül már nem is növeli a megelégedettségünket, nem tesz boldogabbá. Nagy Britannia GDP-ben mért gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan lakosainak fogyasztása 1973 és 2002 között közel 80 %-kal nőtt. Eközben az életükkel megelégedettek aránya 5% tűréshatáron belül változatlan maradt.

Nem vitatjuk, hogy van egy minimálisan elegendő fogyasztási szint: nagyjából a betevő falat megléte és a fejünk feletti fedél biztonsága; ez alatt a kevesebb fogyasztás lehetetlenné teheti a minőségi életet. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl viszont a többletfogyasztás már egyre inkább csak rövid időre tölti el jó érzéssel a fogyasztót, és utána még erősebb hiányérzet jelentkezik, ami folyamatosan növekvő, értelmetlen fogyasztást és ennek ellenére jelentkező elégedetlenséget kelt.

Az, hogy közlekedésünk jelentősen hozzájárul környezetterhelésünkhöz, talán a zöld gondolatok közül elsőként került be a közgondolkodásba. 

1999-ben a Németországban található trieri egyházmegye 390 híve indította útjára az „autóböjt” kezdeményezést. Azóta is minden évben meghirdetik a kampányt, amihez az érdeklődők az interneten is csatlakozhatnak (http://www.autofasten.de). A résztvevőket tapasztalataikról is megkérdezték. A környezettudatosság mellett előnyként említették meg többek között a testedzés lehetőségét – pl. kerékpározás  –, de a kisebb stresszt és az új szociális kapcsolatok kialakulását – pl. a közösségi közlekedésre várva – is. Mára több más országban is indítottak hasonló akciókat, Ausztriában 8 éve hirdetik meg az autóböjtöt: http://www.autofasten.at . Itthon ilyen hivatalos kezdeményezés nincs, de szervezetlenül is jól működő böjti felajánlás lehet a séta, bicikli vagy közösségi közlekedés választása. 

Nagyböjt és tavasz: az egyik szónak szomorú, a másiknak vidám csengése van, legalábbis egy pillanatra a felületes szemlélő számára így tűnhet. Ha azonban mélyebben belegondolunk a két, párhuzamoson futó időszak rejtelmeibe, megérthetjük az összefüggéseket és feloldhatjuk a szavak felszínén feszülni látszó ellentmondást. 

A Nagyböjt ideje nem egyszerűen egy keserű-szomorú időszak, hanem a fény megszületéséé, amikor a hívő ember bűneit, elkényelmesedését hátrahagyva érzékennyé válhat Isten sugallatainak meghallgatására és befogadására, ráhangolódhat a jóra, az örömre, s ezen keresztül magára az üdvösségre. Mi is a Nagyböjt igazi célja? „Húsvét ünneplésének előkészítése, hogy keresztény hitünk újragondolásával testileg és lelkileg is felkészüljünk életünk nagy titkának, a Megváltásnak ünnepére.” 

Sokan a böjtöt szinte kizárólagosan az étkezési korlátozásokra értik, és az is nagyon elterjedt, meggyőződés, hogy teremtett világot terhelő tevékenységeink között a közlekedésnek van a legnagyobb súlya, pedig az épületekben bent töltött idő is jelentős hatással bír. Lakásunk, munkahelyünk jó megválasztásával és ezek körültekintő használatával igen sokat tehetünk. Ennek bemutatására vesszük most számba azokat a hatásokat, amiket otthon és a munkában gyakorlunk a környezetünkre, és amelyeknél odafigyeléssel, tudatossággal, böjti önmérséklettel sok lehetőségünk adódik a hatások mérséklésére.

Az épületek mérete, kialakítása és anyagai magukban is nagy különbséget jelenthetnek. Egy hatalmas beton-üveg iroda alkotóelemeinek, mint pl. a cementnek, a fémeknek már az előállítása is nagyon energiaigényes, és ezeket rendszerint messziről szállítják a beépítési helyükre. Egy ilyen épület már az építéskor is sokkal többet terheli a környezetet, mint egy, a feladathoz igazított méretű, az adott tájra jellemző helyi anyagokból (pl. fa, kő, vályog), hagyományos technológiával felépített ház. Az épület kialakítása is magában hordoz egy sor környezetterhelési adottságot: lehet egy építmény modernnek kikiáltott, légkondicionálásra és mesterséges világításra-szellőztetésre alapozott energiafaló egység, vagy a nap járásához igazított, jól szigetelt, környezetbe illesztett ház. Mivel azonban valószínű, hogy csak kevesen választanak maguknak új lakást vagy munkahelyet éppen a böjt ideje alatt, a következőben elsősorban a használattal kapcsolatos lehetőségekre koncentrálunk.

„A bűnbánat ajtaját nyisd meg nékem, életadó Urunk, mert az én lelkem virraszt a te szent hajlékodban…” - énekli a görög katolikus egyház a bűnbánati időben.

A Nagyböjt bűnbánati idő, a 40 nap kellően hosszú, de nem kibírhatatlanul sok. Elhagyunk bizonyos ételeket, szokásokat, elsősorban olyanokat, amelyeknek rabjai vagyunk. Lemondunk olyan ételekről, italokról, amelyek egyébként mindennapjaink részét képezik. Nem csak azért, mert az Egyház előírja, hanem saját magunk akaratából: szeretetből, Krisztusért, a Úr szenvedésében való osztozás jeleként.

Már az ókori pogány filozófusok is vállaltak bizonyos étkezési korlátozásokat, hogy megőrizhessék az uralmat szenvedélyeik felett. Sok vallásban ma is ez motiválja a bizonyos ételekről való lemondást. A keresztény böjt lényege azonban nem ez, hanem mindenek felett a Krisztus szenvedésében való osztozni akarás és az ezért vállalt önmegtartóztatás. Ezen cselekedeteinken keresztül beteljesednek az Úr szavai: „Csak nem böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény… Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” /Mk 2,19-20/

Böjtölésünk egyik, de nem egyetlen módja a bizonyos ételektől, italoktól való tartózkodás, a mértékletesség gyakorlása. Az egyházi előírás Nagyböjtre igen engedékeny, hiszen ezen időszak mindösszesen 8 napjára ír elő (igen enyhe)  korlátozásokat, és még Hamvazószerdán meg Nagypénteken is - amelyek pedig szigorú böjti napok - megengedett a háromszori étkezés.

Tovább a teljes cikkre