2014. március 9., Nagyböjt első vasárnapja

 

A tudomány egy széles látószögű reflexió a világról, a világ dolgairól, a szabályokról, amelyek fenntartják azt, és amelyek segítségével leírható. A tudomány egy szükséges, de nem elégséges feltétele a megismerésnek. Gondolkozzunk el, hogy mit ad, mi az a lehetőség, amit a kezünkbe ad a sorban következő ajándék az értelem. Ilyenkor, Nagyböjt idején talán még fontosabb, mint máskor az Istennel való személyes kapcsolat felismerése, a benne való elmélyülés, ahol az értelemnek főszerep jut.

 

Az ember személyes értelme lehet nyitott mindarra, amit a tudomány elé tár: lefordít, elemez, transzformál, a bonyolultból egyszerűbben érthetőt kreál, a távolit közel hozza és átnyújtja nekünk. Az értelem lehet nyitott és befogadó; az értelem aktív, és kérdez, és újra kérdez. Egy absztrakt, de megengedhető feltevés szerint vajon működne-e a tudomány elzárva a külvilágtól, - l’art pour l’art -, ha a nyitott és befogadó értelemmel megáldott elme nem hozna fel újabb és újabb kérdéseket?! Vajon megértethetnénk-e a globális és helyi társadalmi és ökológiai kihívásokat, ha nem keresnénk az összefüggéseket közöttük és nem tennénk fel kérdéseket a hit és etika akár transzcendens összefüggései szerint például a biológiai sokféleség szerepét és lehetséges sorsát illetően, vagy a termőföld pusztulását látván, vagy ezek összefüggéseit a szegénységgel és/vagy akár jelenünk háborúival kapcsolatban?!

Carlo Carreto írja „Én, Ferenc” című művében: „Addig azt gondoltam, hogy a szegénység a föld csapása, a teremtés rettenetes tévedése, Isten feledékenységének egy fajtája….” …. „A csapás nem a szegénységben nyilvánul meg, hanem a gazdagságban, a hatalmasságban, a túlzásban, amely megkeményítette és megmérgezte a szíveket.” Carreto Szent Ferenc bőrébe bújva a „megmérgezett szívekre” hivatkozik, de állítását – ahogy később írja – nem vitának szánja azokkal, akik meg akarják változtatni a dolgokat, ha azt látják, hogy a szegény embernek verésben, éhségben és megaláztatásban van része.

 

 

A javak elosztása az írott történelmű emberi társadalmakban soha nem volt „igazságos”, ha jól értjük a fogalmat, de a különbség a javak és jövedelmek elosztásában sosem volt akkora, mint manapság. Közismert ENSZ jelentés szerint mára Földünk összes javainak 99 százalékát a Föld népességének egy százaléka birtokolja. Talán nehéz is ezt felfogni, következményeit gazdasági, politikai, társadalmi, környezetvédelmi szempontból átlátni. A gazdagok és a szegények közötti szakadék ahelyett, hogy csökkenne, egyre inkább mélyül, ami ma már sok százmillió ember számára a puszta létfenntartást is megnehezíti. Vajon igazságos-e ez? Carretto sem erre a szegénységre gondolt. Tehetünk-e ellene, szelíden, vagy akár nem kerülve az erőszakot?