Gyékény szavunk honfoglalás előtti, ótörök eredetű jövevényszó. Elődeink magát a növényi nyersanyagot és a belőle készült szövedéket is a gyékény szóval jelölték, amiből arra következtethetünk, hogy a szövött gyékényt már a szó meghonosodásának {469.} idején megismerték. 15–16. századi írott források és ábrázolások tanúsítják, hogy a középkori Magyarországon elterjedt a földre terített és az ágyon elhelyezett gyékényen való alvás. A fonatokból összevarrt gyékényszőnyegen kívül erre szőtt gyékényt is használtak (K. Csilléry 1982a: 87, 217).

A gyékényfonó és a -szövő másképpen és más nyersanyagból dolgozik. Szövésre csak a keskeny levelű gyékény (Typha angustifolia) alkalmas. A széles levelű gyékény (Typha latifolia) viszont általában puha, hajlékony szárú, ezért jól fonható. A bodrogköziek lúgyékénynek, a tápéiak vajasgyékénynek, másutt kádár- vagy pintérgyékénynek mondják, mivel a hordódongák közeinek tömítésére is használták a kádárok.

2013. július 9.-én, kedden, 10 órától 13-óráig a Pestszentimrei Római Katolikus templom kertjében agyagozó képességfejlesztő és ismeretterjesztő foglalkozást tartottunk. A gyerekek Szabó Áron és Szabóné Farkas Judit kerámikus és fazekasművészek vezénylete alatt ismerkedhettek meg az agyagozás és a gölöncsér mesterség titkaival. A kézi illetve korongos teknikával elkészült alkotásokat később ki is égették és a szeptemberi évnyitó pikniken kerülnek majd kiállításra, ami után természetesen mindenki hazaviheti a műveit. 

Az eseményről készült képeket a csatolt galériában tekinthetitek meg.