Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit – fogalmaz felhívásában a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület.

 

Az enciklika elméleti összefoglalás és általános felhívás, amelynek gyakorlati alkalmazására a nagyböjt időszaka különösképp megfelelő. Ebből kiindulva indította el kezdeményezését az egyesület Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága vezetőjének támogatásával.

 

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a nagyböjt heteire lebontva különböző javaslatokat dolgozott ki, amelyek segítik környezettudatosabbá tenni hétköznapjainkat.

 

Az első hét a közlekedésről, az egyik talán leginkább környezetszennyező tevékenységről szólt. Ezen a héten arra buzdítottak, ha már mindenképpen autóval megyünk misére, érkezzünk telekocsival. A következő időszakok kiemelt területei voltak az étkezés, a fűtés és a hulladék mértékének csökkentése. A nagyböjtre vonatkozó ökológiai útmutató a teremtésvédelmi egyesület honlapján olvasható.

 

Pálfy Eszter a Pécsi Egyházmegye honlapjának Vadfüge című rovatában Ferenc pápa tavaly júniusban kiadott Laudato si’ kezdetű enciklikája nyomán hív annak átgondolására, hogyan függ össze a nagyböjt az ökológiával. Ferenc pápa ökológiai megtérésre hív; arra figyelmeztet, hogy a teremtett világ védelme érdekében az embernek környezettudatosabb életformára kell törekednie. A nagyböjt hátralévő időszakában érdemes megfontolni a fenti gondolatokat és feleleveníteni az önként vállalható gyakorlatok hátterét is. Az alábbiakban olyan gondolatokat válogatunk az enciklikából, amelyek a nagyböjti áldozatvállalások irányába mutatnak.

 

Ferenc pápa enciklikájának elején hivatkozik Bartholomaiosz pátriárkára, aki szintén ezen az úton járt, amikor beszédeiben hangsúlyozta, hogy az embernek meg kell változtatnia létformáját, s a fogyasztás helyett át kell térnie az áldozathozatalra. Ferenc pápa megfogalmazásában Bartholomaiosz „felhívta a figyelmet a környezeti problémák etikai és lelki gyökereire is, amelyek arra késztetnek minket, hogy ne csak technikai téren keressünk megoldásokat, hanem emberként való létezésünk megváltoztatásával, mert különben csak a tüneteket kezelhetnénk. Azt javasolta, hogy térjünk át a fogyasztásról az áldozathozatalra, a mohóságról a nagylelkűségre, a pazarlásról javaink másokkal való megosztására, olyan aszkézist gyakorolva, amellyel »megtanulunk adni, és nemcsak lemondani. Ez a szeretet egyik módja: lépésről lépésre átlépünk abból, amit én akarok, abba, amire Isten világának szüksége van. Ez felszabadulás a félelemből, a mohóságból, a függőségből.«”

 

Az enciklika egy későbbi része pedig a lemondásból fakadó, a lemondás helyébe lépő dolgok szépségéről szól: „A szabadon és tudatosan élt mértéktartás felszabadító. Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg. [...] Lehetséges az, hogy kevésre legyen szükségünk és nagyon éljünk, főképp akkor, ha képesek vagyunk megtanulni, hogy más dolgokban leljük örömünket; ha megelégedést találunk a testvéreinkkel való találkozásokban, a szolgálatban, karizmáink kibontakoztatásában, a zenében és a művészetben, a természettel való kapcsolatban, az imádságban. A boldogság megkívánja, hogy korlátozni tudjuk bizonyos igényeinket, melyek elkábítanak minket, és így készek legyünk az élet kínálta sokféle lehetőség megragadására.”

 

A mértéktartás szükségességéről és a mértéktartó magatartás feltételeiről pedig a következőképp ír Ferenc pápa, mindennapjaink rohanó és az egyén szétszóródását eredményező viselkedését bírálva: „Ugyanakkor egyetlen személy sem képes boldog mértéktartásban kibontakozni, ha nincs békében önmagával. A lelkiség megfelelő felfogásának az is része, hogy kitágítjuk felfogásunkat a békéről, az ugyanis sokkal több, mint a háború hiánya. Az ember belső békéje szoros összefüggésben áll a környezet gondozásával és a közjóval, mert ha ezt a békét igazán megéli valaki, az tükröződik kiegyensúlyozott életstílusán, és az elmélyült élethez vezető csodálkozás képessége is társul hozzá. A természet tele van szeretetüzenetekkel, de hogyan tudnánk meghallani azokat az állandó zaj, a folyamatos és nyugtalan szórakozottság közepette vagy a látszat kultusza mellett? Sokan jelentős egyensúlyvesztést élnek meg, amely arra készteti őket, hogy nagy sebességgel végezzék a dolgokat, és így elfoglaltnak érezzék magukat, állandó rohanásban vannak, és ez odavezet, hogy mindenen átgázolnak, ami körülöttük van. Ez hatással van arra, ki hogyan bánik a környezettel. Egy átfogó ökológia megkívánja tőlünk, hogy időt szánjunk a teremtéssel való derűs összhang helyreállítására, hogy felülvizsgáljuk életstílusunkat és eszményeinket, hogy szemléljük a Teremtőt, aki közöttünk és környezetünkben él, akinek jelenlétét nem létrehozni kell, hanem fel kell fedezni és fel kell tárni.”

 

A gondolatmenetet folytatva az enciklika Jézus példaadó szerepéről is beszél: „Ő tényleg teljesen jelen volt minden ember és minden teremtmény előtt, ezáltal pedig megmutatta, hogyan győzzük le azt a megbetegítő aggodalmaskodást, amely felületessé, agresszívvé és féktelen fogyasztóvá tesz bennünket.”

 

Forrás és fotó: Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír