Megjelent anyagok

Teljes kiőrlésű kenyér olcsón, házilag

Azt már mindenki tudja, milyen egészségesek a teljes kiőrlésű kenyerek, de még nehezebb rájuk bukkanni, mint a minőségi fehér kenyerekre, ráadásul 5-600 forintot is elkérnek fél kilóért. Negyed áron kihozzuk házilag, és esküszünk, még a kezdőknek is menni fog.
 
Mivel a tökéletes házi fehér kenyereket már megtaláltuk, és meg is írtuk, most a barnák tökéletes változatait keressük. A legtöbb hozzáértő szerint a cél, hogy a teljes kiőrlésű kenyeret is fehérnek álcázzuk, tehát megpróbáljuk ugyanolyan laza, hálós szerkezetűre és puhára varázsolni, mint amilyenek a mindennapi kenyerek.

Ma is jó választás lehet: mit tud a sparhelt? Miért lehet spórolni vele?

Miközben az ország gázfogyasztása egyre inkább csökkent az elmúlt években, úgy tűnik, hogy mind jobban terjed a fafűtés azok körében, akik spórolni szeretnének. Sokan ugyanakkor közülük is elfelejtkeztek, illetve a múlt visszahozhatatlan részének tartanak egy háztartási eszközt, melynek fő erénye – s ez a nevében is benne van -, hogy takarékos. Ez a sparhelt. Pedig még most is gyártják, építik. Olcsó, egyszerű és jó, mindössze egy négyzetméter a konyhában és egy kémény kell hozzá.

Tovább >>

Ferenc

Megválasztották az új pápát, Jorge Mario Bergoglió igazi újítóként a Ferenc nevet választotta. Ennek apropójából felelevenítjük Assisi Szent Ferenc munkásságát.

Feltételezhetjük-e a névválasztásból, hogy az új pápánk  a természet és az állatok védelmezője lesz?  - Szerintem igen.

AssisiSzent Ferenc(Assisi, 1182. július 5.Porciunkula1226. október 3.) a

 

ferences rendmegalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. 

 

 

Lelki Erősség

Nagyböjti cikksorozatunk első részében a mértékletesség erényének témakörét jártuk körbe. Ott került szóba, hogy egy nagyobb embercsoport környezetre gyakorolt hatásának nagyságát a szakirodalom a népesség számának, az egy főre eső átlagos fogyasztásnak és egy ún. technológiai tényezőnek a szorzatával számolja. Ezek közül a tényezők közül most a fogyasztásra irányítjuk figyelmünket, pontosabban arra, hogy a mértékletességet folyamatos állapottá is tudjuk tenni az életünkben.
 
A cikksorozat második része arra mutatott rá, hogy a Föld javainak felhasználása nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes embercsoportok, országok között, ellentmondva az igazságosság eszméjének.
 

Autóböjt 2013

A Nagyböjtben, 

Húsvét előtt ajándékozzon saját magának olyan időt, amit szeretteivel együtt vagy saját lelkével tölt el. Olyan értékes időt, amelyben saját életstílusát átgondolja, és valami új iránt elkezd érdeklődni. A böjtölés célja, hogy tudatosabban és bölcsebben éljen! Aki böjtöl, javítja életminőségét!
 
Mi az autóböjt?
 
Modern életünkben ritkán gondolkozunk el azon, hogy mi helyettesíthetné az autós közlekedést. „Autó nélkül nincsen élet, sokan állítják. Ugyanakkor az intenzív autóhasználat sok környezetvédelmi problémát vet fel, melyre az autóböjt lehet a megoldás. Akciónk ahhoz nyújt segítséget, hogy a hétköznapokban lemondjuk az autóhasználatról.
 
 

Igazságosság

Carlo Carreto írja „Én, Ferenc” című művében: „Addig azt gondoltam, hogy a szegénység a föld csapása, a teremtés rettenetes tévedése, Isten feledékenységének egy fajtája….” …. „A csapás nem a szegénységben nyilvánul meg, hanem a gazdagságban, a hatalmasságban, a túlzásban, amely megkeményítette és megmérgezte a szíveket.” Carreto Szent Ferenc bőrébe bújva a „megmérgezett szívekre” hivatkozik, de állítását – ahogy később írja – nem vitának szánja azokkal, akik meg akarják változtatni a dolgokat, ha azt látják, hogy a szegény embernek verésben, éhségben és megaláztatásban van része.
 
A javak elosztása
 
A javak elosztása az írott történelmű emberi társadalmakban soha nem volt „igazságos”, ha jól értjük a fogalmat, de a különbség a javak és jövedelmek elosztásában sosem volt akkora, mint manapság. Közismert ENSZ jelentés szerint mára Földünk összes javainak 99 százalékát a Föld népességének egy százaléka birtokolja. Talán nehéz is ezt felfogni, következményeit gazdasági, politikai, társadalmi, környezetvédelmi szempontból átlátni. A gazdagok és a szegények közötti szakadék ahelyett, hogy csökkenne, egyre inkább mélyül, ami ma már sok százmillió ember számára a puszta létfenntartást is megnehezíti. Vajon igazságos-e ez? Carretto sem erre a szegénységre gondolt. Tehetünk-e ellene, szelíden, vagy akár nem kerülve az erőszakot?

Bevált fegyver szárazság és gyomok ellen - És kapálni sem kell!

Takard be a kertet mulccsal! Akár aszály, akár az esős időben előtörő gyomáradat sújtja a kertet, segít. Mulcsnak nevezzük azokat a szerves, növényi eredetű anyagokat, amelyek még nem indultak rothadásnak. A mulcs lehet fűnyesedék, készülhet aprított faágból vagy cserjedarabkából is, de fakéregből készült anyagot is vásárolhatunk a kertészeti áruházakban. Maga a mulcsozás mint kertészeti technika egyelőre csak elterjedőben van Magyarországon.

Közösségi kertek – már Józsefvárosban is

Paprika, paradicsom, uborka, fűszernövények. Akinek kertje van, olcsóbban és vegyszer nélkül jut hozzájuk. A józsefvárosi képviselő-testület elhatározta, hogy a jövőben ezt mindenki számára lehetővé teszi. Közösségi kerteket hoznak létre az üresen álló önkormányzati telkeken

 

A városi-közösségi kertmozgalmak célja, hogy a városban élők is megtermelhessék maguknak a friss, minőségi élelmiszereket. Közben kialakul egy közösség, és még a városi környezet is zöldebb lesz. Budapesten is létrejöttek már az első közösségi kertek: a legismertebb a Millenáris Parkban kialakított Lecsóskert, de Józsefvárosban is van már kettő: az egyik a Corvin sétány területén, a másik a Tömő és a Leonardo da Vinci utca sarkán lévő foghíjtelken. Az első önkormányzati támogatással létrejött közösségi kertet viszont Kispesten alakították ki az idén tavasszal, közel hárommillió forint beruházásával.

Mértékletesség

Egy csoport vagy akár az egész emberiség környezetre gyakorolt hatásának nagyságát egy hármas szorzattal, az úgynevezett I=PAT képlettel közelíti a szakirodalom.  Ebben a képletben a hatás (I), egyenlő népesség számának (P) az egy főre eső átlagos fogyasztásnak (A) és egy T-vel jelölt technológiai tényezőnek szorzatával. (A betűjelek az angol impact = hatás, population = népesség, affluence = bőség és technology = technológia szavak kezdőbetűi.)

Manapság a közgondolkodásban a környezetvédelem, a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése általában csak a T tényezőre korlátozódik. Gondoljunk a legnépszerűbb, szinte jelvényként ábrázolt energiahatékony izzókra, szélkerekekre. Pedig ha belegondolunk a szorzat másik két tényezőjének alakulásába, akkor könnyen belátható, hogy lehetetlen a végeredményt csupán a T tényező változtatásával csökkenteni.
 
Globális tendenciák
 
A népesség (P) hatványozottan növekszik. Az utóbbi 50 évben nagyjából megduplázódott bár ez a tendencia a jövőben lassulást mutat. Míg Jézusnak földi életében nagyjából 250 millió kortársa lehetett, ma valamivel több mint 7 milliárdan lakjuk a földet, és még növekszik a népesség.

Anyagilag is megtérülhet a szelektív szemétgyűjtés

 A kommunálisan gyűjtött szemét díja jelentősen növekedni fog az elkövetkező években, ezért anyagilag is megtérülhet a szelektív gyűjtés azoknak, akik odafigyelnek a hulladék szétválasztására - fogalmazott az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) közleménye a kedden Budapesten megrendezett szelektív hulladékgyűjtési kommunikációs szakmai konferenciáról.

Tartalom átvétel