Hírek

László Ervin professzor a Káoszpontról - Fenntarthatatlan fejlődés

“A káoszpont a saját kifejezésem, és azt a pontot jelenti, ahol a rendszer már nem tartható tovább fenn, és vagy átalakul, vagy összeomlás következik be. Vagy megértjük, hogy gyökeres változtatásokat kell eszközölnünk, vagy belefutunk abba a helyzetbe, ahol a káros folyamatok nehezen visszafordíthatók, rossz esetben azonban visszafordíthatatlanok lesznek”
 
“Ha külön-külön nézzük a problémákat, így például az éghajlatváltozást, az aszályokat, a környezetszennyezést, akkor több idõnk lenne, de ha az összhatást vizsgáljuk, a folyamat felgyorsul. Az emberiség mindig csak akkor változtat, ha muszáj. Például a baktériumok is csak akkor állnak le a szaporodásban, ha elfogy a táplálékuk a petricsészében.
 
Ha mindenki megérti, hogy válaszút elé került, akkor változnak meg az értékrendek, szemléletek, és úgy látom, hogy ez talán már elkezdõdött, fõleg a civil társadalomban. Bár az üzleti világban is bízatató jel, hogy elfogadott elv lett a CSR, a “Corporate Social Responsibility”, azaz a vállalatok társadalmi felelõssége, valamint a fenntarthatóság. Tíz éve ezek a fogalmak még csak álomképek voltak, ma már elnöki tanácstermekben hangzanak el” – mondta a kutató.

Teremtésvédelem Hete 2012 - sörkollektor műhely és házilekvár kostoló verseny

A teremtésvédelem hete nyitónapján, szeptember 30-án délután a pestszentimrei plébánia kertjében az érdeklődők testközelből nyerhettek betekintést a sörkollektor készítés rejtelmeibe, egyik egyesületi tagunknak, Szabó Máténak köszönhetően. Megtekinthettük, hogyan kell a sörösdobozokból levegő melegítésre alkalmas alumínium csöveket összerakni, melyek a ház falára vagy tetejére szerelve rabul ejtik a napsugárzás energiáját, meleg levegőt biztosítva a ház kiegészítő fűtéséhez.

Teremtésvédelem Hete 2012 - Kirándulás a Soroksári Botanikus Kertben

A Teremtésvédelem Hete ünnepkör keretében október 6-án szombaton a Soroksári Botanikus Kertbe szerveztünk kirándulást.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütéses időt biztosított egész napra.

A pestszentimrei plébánia előtti parkolóbol biciklivel, illetve BKV busszal indultunk az arborétumba, illetve voltak akik autóval jöttek és a helyszínen csatlakoztak.

Szivárványgazdaság. Egy emberi léptékű világ lehetősége

Almássy Tamás, Szivárványgazdaság. Egy emberi léptékű világ lehetősége

 
"Az autonómiához egy egész szükséges; ez azt is jelenti, hogy nem lehet tartósan autonóm csak a szűken vett gazdaság, kultúra vagy más terület. Minden elemnek megvan a maga szerepe, ezért ha nem törekszünk függetlenségre minden téren, ez azzal fenyeget, hogy előbb vagy utóbb felborul az egyensúly. Ezeknek a folyamatoknak, a helyi autonómia megközelítését szolgáló kezdeményezéseknek az összefoglaló neve: szivárványgazdaság."
 
Önellátás, önfenntartás, autonómia
 
A legfontosabb kérdés e fogalmakkal kapcsolatban, hogy kire vonatkoztatjuk őket, kinek az önellátásáról, önfenntartásáról beszélünk. Ha a jelenleg uralkodó eszméket és a belőlük következő trendeket tekintjük, azt kell(ene) mondanunk, hogy a minimális család és az egytagú csoport autonómiájával érdemes és szükséges foglalkozni. 
 
A minimális család a ma elfogadott családmodell. Egy család ennél kisebb már nem lehet. Csak a szülők és a gyerekek élnek együtt, s ők is különválnak, amint lehet. Az eltávolodás már kora gyermekkorban elkezdődik (bölcsőde, óvoda és egyéb gyermekmegőrző intézmények), és az elszakadás azonnal bekövetkezik, amint a gazdasági körülmények lehetővé teszik. 

Mosson ezentúl ingyen!

Oké, a vízre és az áramra továbbra is költenie kell, de van-e jobb hír annál, ha a mosószer ingyen van, természetes és még hatékony is? Bónusz: nem a hiperbe kell elmenni érte, hanem csak kirándulni egy jót.
 
Bio mosószer? Mosódió? Háziszappan? Felejtse el! Létezik azt a mosószert, ami teljesen ingyen van, hatékony, és még a környezetet sem szennyezi. Aranyárban lehet kapni bio mosószereket, sőt ma már a mosódiót is (ami ráadásul hozzáférhető folyékony változatban is, de ez sem olcsó). Mit tegyen, aki olcsón akar mosni, de a környezetére is odafigyelne?
 
Szedjen gesztenyét! A vadgesztenye ugyanis szaponint tartalmaz, csakúgy mint a mosódió, csak ezt nem kell több ezer kilométerről importálni, és még ingyen is van.

Megmaradunk!? - Böjte Csaba írása

Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is kitudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?

Te beülnél ismeretlenek mellé, ha így jóval olcsóbban utaznál?

Utazz mostantól olcsón és kényelmesen! Ezentúl a mi Facebook oldalainkon keresztül is találhatsz magadnak autós útitársat.

A Zivi.hu keresőjével pillanatok alatt kiderül, ki tart épp Debrecenbe, Pécsre vagy Szegedre, és máris betársulhatsz! Nézd meg, mennyi pénzt és időt spórolhatsz így például Budapest és Debrecen között.

Bhután akar lenni az első "100 százalékosan bio" ország - Fenntartható a zöldgazdaság?

Bhután, a "bruttó nemzeti boldogság" mércéjét kiötlő himalájai királyság újabb célt tűzött ki maga elé: a világon először kíván "100 százalékosan bio mezőgazdaságot" teremteni.
 
A két ázsiai óriás, Kína és India közé ékelődő, buddhista többségű kis ország, amely hosszú időn át a külvilágtól elzárva élt, eredeti módon kezeli a gazdasági fejlődés kérdését, a környezet védelmére és a jó életérzésre koncentrál. Fejlődési modelljében a bruttó hazai termék (GDP) helyett mértékül választott bruttó nemzeti boldogság gondolatát az ENSZ-ben is ismertették, és azt európai, köztük francia és brit vezetők is méltatták.

Csak kamu, vagy tényleg olcsóbb a passzívház?

 

A trendi ingatlanberuházások között egyre többször bukkan fel a passzívház, mint kevés energiát felhasználó, csúcs-környezetbarát, a jelenleg leginkább élhető építményeket eredményező tervezési és építési irányzat. Az ilyen építmények vajon tényleg rendelkeznek mindazzal a vonzó tulajdonsággal, amivel felruházzák őket, vagy csak kamu az egész, soha meg nem térülő drága divathóbort.
 
Aktív házaknak nevezzük azokat az ingatlanokat, amelyek több energiát termelnek egy év alatt, mint elfogyasztanak, a „nullás” házaknál az egyenleg nulla, míg a passzív házak meghatározott energiát fogyaszthatnak csak, fűtésre négyzetméterenként nem fogyaszthat évi 15 kWh-nál többet és a teljes primer energiaigénye sem lehet több, mint évi 120 kWh/négyzetméter. Ez egy régi építésű ingatlan felhasználásának csak a 10-20 százaléka. (A tervek szerint 2020-tól az Európai Unióban újonnan már csak ilyen alacsony energiafelhasználású házak építhetőek.)

Böjte Csaba a hit évéről

Böjte Csaba ferences testvér sok kereszténynek és jóakaratú embernek szerez  örömet gondolataival, lendületes buzdításaival. Ezúttal a hit évére írott szavait közöljük.
 
Az Egyház meghirdette a hit évét. Sokan kérdezik, hogy ez mit is jelent? Mit jelent az élő hit, melynek megkeresésére bátorít az Egyház?
 
Érzékszerveink által kommunikálunk a külvilággal: látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagokat érzünk. Jó dolog érzékszerveink birtokában elindulni, élni, belevetni magunkat a mindennapok forgatagába. Ezek az érzékszervek örömmel, élményekkel töltik meg a napjainkat, általuk bontakozik ki a földi létünk! Nélkülük szegényebbek, fogyatékosok vagyunk, a létezés teljességét sajnos hiányuk miatt nem tapasztalhatjuk meg!