Megjelent anyagok

A gyógynövények házilagos tartósítása és feldolgozása

Ha magunk gyűjtjük, nem árt azzal is tisztában lenni, hogyan szárítsuk, tartósítsuk gyógynövényeinket. Az ezekkel kapcsolatos tanácsok mellett a feldolgozásról is írunk. Többek között tinktúra, gyógybor vagy olajos kivonat készítéséhez nyújtunk segítséget.

 

A teremtett világ Nagyhete

Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.

Balkonkertészet

Itt a tavasz, irány a terasz! :) Paradicsom, paprika, futóbab, rozmaring, bazsalikom, citromfű.... és mindez nem csak a kiskertben!!

Mi is ez?

Szeretjük a szép, dúsvirágú, sűrűn benőtt balkonokat, teraszokat, erkélyeket. Miért ne termelhetnénk hát valami hasznosat is ezen a kis területen. A balkonkertész kihasználja a legkisebb helyet és lehetőséget arra, hogy a dekoratív virágok mellett (helyett) fűszernövényeket, zöldségeket termesszen, ezzel hozzájárul a család szükségleteinek kielégítéséhez, kapcsolatba kerül a földdel, értelmesen tölti a szabadidejét, az új tapasztalatokkal közösséget talál, közösséget épít. Balkonkertészként az önellátás egy kis szeletét már megoldjuk, ráadásul a saját termésről tudod, hogy milyen körülmények között termett, tudod, hogy vegyszermentes, teljesen friss, nincs csomagolva, tartósítva. Takarékos és környezetkímélő.

Mit egyen a gyerek, ha sportol?

A rendszeres mozgás az egyik legjobb eszköz egészségünk megőrzéséhez. Fontos azonban, hogy ehhez olyan étrendet társítsunk, amely kielégíti a szervezet megemelkedett tápanyag-szükségletét. Gyermekeknél különösen figyelni kell, mivel a gyors növekedés miatt egyébként is eltérhet tápanyagigényük a felnőttekétől.

Az Egészségügyi Világszervezet javaslata szerint az 5-17 év közötti gyermekeknek és serdülőknek naponta legalább hatvan percnyi, növekvő intenzitású testmozgást kellene végezniük egészségük megőrzéséhez. Sajnos jelenleg az európai fiatalok többsége nem teljesíti ezt a szintet. A HELENA projekt (Healthy Lifestyles in Europe by Nutrition in Adolescence) legújabb kutatása szerint a tizenéves fiúknak csak 57%-a, míg a hasonló korú lányoknak mindössze 28%-a mozog rendszeresen legalább napi hatvan percet. Pedig ezzel számos egészségügyi problémát megelőzhetnének. A testedzés ugyanis hozzájárul a motoros képességek és a koordináció fejlődéséhez, erősíti az izmokat és a csontokat, pozitív hatással lehet a vérnyomásra, valamint segít megelőzni és leküzdeni a gyermekek körében is egyre terjedő elhízást.

Számolni kell azonban azzal, hogy a fizikai igénybevétel mellett a növekedési és érési periódus is fokozott tápanyag- és energia-bevitelt kíván, így az étrend kialakításakor ezeket a tényezőket egyszerre kell figyelembe venni. Megfelelő energia-bevitel nélkül a gyermek fáradtnak érezheti magát, súlyt veszíthet és gyengén teljesíthet mind mentálisan, mind fizikailag, hosszú távon pedig növekedési és csontegészségi problémák is felléphetnek.

Teremtésvédő gondolatok az értékekről

A böjtben a lemondás nem cél, hanem eszköz. Ezért mondja Jézus: ”Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6.16) Nem mazochizmusból tagadunk meg magunktól ételt és élményeket ez alatt a negyven nap alatt, hanem azért, hogy amint elül a köznapi eseményeink zaja és leülepszik a lázas tevékenységünk által felvert „szellemi porfelhő”, meghalljuk a belső hangokat, rálássunk a valóban fontos dolgokra az életünkben. 

Nézzük például viszonyunkat az anyagiakhoz! Egy sor kutatás bizonyítja, hogy növekvő fogyasztás nem csak a környezetet terheli egyre jobban, de egy bizonyos határon felül már nem is növeli a megelégedettségünket, nem tesz boldogabbá. Nagy Britannia GDP-ben mért gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan lakosainak fogyasztása 1973 és 2002 között közel 80 %-kal nőtt. Eközben az életükkel megelégedettek aránya 5% tűréshatáron belül változatlan maradt.

Nem vitatjuk, hogy van egy minimálisan elegendő fogyasztási szint: nagyjából a betevő falat megléte és a fejünk feletti fedél biztonsága; ez alatt a kevesebb fogyasztás lehetetlenné teheti a minőségi életet. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl viszont a többletfogyasztás már egyre inkább csak rövid időre tölti el jó érzéssel a fogyasztót, és utána még erősebb hiányérzet jelentkezik, ami folyamatosan növekvő, értelmetlen fogyasztást és ennek ellenére jelentkező elégedetlenséget kelt.

A mai kor – a posztmodern társadalom – gyerekeinek jellemzői.

Dátum: 
2012. április 4. szerda - 18:30 - 19:30
Helyszín: 
Baptista  Imaház  és  Közösségi  Otthonban  (XVIII.  kerület,  Nemes  utca  28.)

Közös kincsünk a gyermekek!

Előadássorozat a gyermekekről szülőknek és pedagógusoknak novembertől minden hó első szerdáján fél 7-kor a Baptista Imaház és Közösségi Otthonban (XVIII. kerület, Nemes utca 28.).

Az előadások ingyen látogathatók.

Böjt a közlekedésben

 

Az, hogy közlekedésünk jelentősen hozzájárul környezetterhelésünkhöz, talán a zöld gondolatok közül elsőként került be a közgondolkodásba. 

1999-ben a Németországban található trieri egyházmegye 390 híve indította útjára az „autóböjt” kezdeményezést. Azóta is minden évben meghirdetik a kampányt, amihez az érdeklődők az interneten is csatlakozhatnak (http://www.autofasten.de). A résztvevőket tapasztalataikról is megkérdezték. A környezettudatosság mellett előnyként említették meg többek között a testedzés lehetőségét – pl. kerékpározás  –, de a kisebb stresszt és az új szociális kapcsolatok kialakulását – pl. a közösségi közlekedésre várva – is. Mára több más országban is indítottak hasonló akciókat, Ausztriában 8 éve hirdetik meg az autóböjtöt: http://www.autofasten.at . Itthon ilyen hivatalos kezdeményezés nincs, de szervezetlenül is jól működő böjti felajánlás lehet a séta, bicikli vagy közösségi közlekedés választása. 

 

Március 22. A víz világnapja

 

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. (Neumann- ház – Irodalmi Szerkesztőség)

A víz világnapjának célja, hogy felhívja a tagállamok figyelmét a víz – e teremtett kincsünk – védelmének, megőrzésének és a vízminőség javításának szükségességére.

Nagyböjt időszakában kiemelten fontos, hogy az élet leglényegesebb dolgaira fordítsuk figyelmünket, mint a víz megóvásának és igazságos elosztásának problémájára. A böjtön keresztül nyissuk meg szívünket embertársaink felé, és segítsünk a rászorulóknak.

Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte.” (Ter 1,7)

Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.”(Ter1,20)

Fűtés "sörkollektorral"


Biztosan hallottatok már róla, itt gyakorlati példát is láthattok rá hogyan készíthetitek el, saját napkollektorotokat, akár sörös dobozokból.

 

 

 

 

 

Nagyböjt és a természet tavaszi megújulása

 

Nagyböjt és tavasz: az egyik szónak szomorú, a másiknak vidám csengése van, legalábbis egy pillanatra a felületes szemlélő számára így tűnhet. Ha azonban mélyebben belegondolunk a két, párhuzamoson futó időszak rejtelmeibe, megérthetjük az összefüggéseket és feloldhatjuk a szavak felszínén feszülni látszó ellentmondást. 

A Nagyböjt ideje nem egyszerűen egy keserű-szomorú időszak, hanem a fény megszületéséé, amikor a hívő ember bűneit, elkényelmesedését hátrahagyva érzékennyé válhat Isten sugallatainak meghallgatására és befogadására, ráhangolódhat a jóra, az örömre, s ezen keresztül magára az üdvösségre. Mi is a Nagyböjt igazi célja? „Húsvét ünneplésének előkészítése, hogy keresztény hitünk újragondolásával testileg és lelkileg is felkészüljünk életünk nagy titkának, a Megváltásnak ünnepére.” 

Tartalom átvétel