világnap

Március 22. A víz világnapja

 

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. (Neumann- ház – Irodalmi Szerkesztőség)

A víz világnapjának célja, hogy felhívja a tagállamok figyelmét a víz – e teremtett kincsünk – védelmének, megőrzésének és a vízminőség javításának szükségességére.

Nagyböjt időszakában kiemelten fontos, hogy az élet leglényegesebb dolgaira fordítsuk figyelmünket, mint a víz megóvásának és igazságos elosztásának problémájára. A böjtön keresztül nyissuk meg szívünket embertársaink felé, és segítsünk a rászorulóknak.

Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte.” (Ter 1,7)

Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.”(Ter1,20)

Tartalom átvétel