Érdemes belegondolni, hogy mi az eredménye, ha a kormányok, döntéshozó és előkészítő szervek szerte a világban nem frissítik előrejelzéseiket, nem követik a piaci helyzetet, milyen számok vannak még az akár 1-2 készült tanulmányokban, és ebből levezetett stratégiákban? Nézhetjük példának az itthon tavaly elfogadott energetikai stratégiát is, ami még 2010-es számokon alapult - hiszen statisztikailag még csak az volt feldolgozva.

 

Nézzünk néhány, ma is a köztudatban élő állítást és friss helyzetét.

Kétféle feltaláló van Magyarországon: az egyik, aki eladja a szabadalmát. Ez nem is baj, egy jó találmánynak általában ez a sorsa világszerte, hiszen nem a mérnökök, kutatók és tudósok feladata céget alapítani, tőkét szerezni, építkezni, gyártani, reklámozni: sem hátterük, sem szakértelmük nincs hozzá. 

 

A találmányok nagy részét ezért nem a feltaláló szokta termékként hasznosítani. Csakhogy Magyarországon nincs gyártói kapacitás, így a hazai szabadalmakat általában külföldi nagyvállalatok veszik meg. És vannak olyan feltalálók, akik úgy érzik, találmányuk a magyar gazdaságot erősíthetné, így nincs szívük kiengedni azt – ezért maguk vágnak bele a megvalósításba. Sokuknak azonban tönkremegy az élete a hiábavaló tárgyalásokban, az eladósodásban, a befektetők és a kormányok tovaszállt ígéreteiben. Mégis vannak néhányan, akik hosszú küzdelem és a laboratóriumokon kívüli, kemény világ kitanulása után elmondhatják magukról, hogy egy innovatív magyar termék gyártói. Milyen út vezet idáig? És jó-e, ha a feltalálók ilyen küzdelmekbe fognak? Cikkünkben álmodozók és realisták csapnak össze.