Mi az a szupervályog?

Közeleg a föld napja akkor építkezzünk földből!

A szupervályog – vagy más néven földzsák (angol nevén superadobe, illetve earthbag) – technológia négyféle újítással küszöböli ki a hagyományos vályogépítés hátrányait, visszahozva ezzel ennek az egészséges, környezetbarát és gazdaságos építési technológiának a létjogosultságát a modern otthonteremtés alternatívái közé. Ezzel a négy tényezővel erős, a környezeti katasztrófáknak ellenálló, változatos építési formákat hozhatunk létre földből egyszerű és környezettudatos módon.

Mi ez a négy elem?

1) Polipropilén zsák vagy cső -> nyomó- és húzószilárdság:

A vályogkeveréket polipropilén zsákokba vagy tömlőbe* töltjük a kialakítandó fal helyén (mintha hurkát töltenénk), majd döngöljük. Erre jön a következő zsákokba töltött „vályoghurka”, amit szintén döngölünk, és így tovább. A zsák megóvja a benne lévő anyagot a környezet romboló hatásaitól, ugyanakkor lehetővé teszi a fal lélegzését és páraszabályozását, hiszen a levegőt és a vizet átereszti. A földzsák falak bevakolva, azaz a napsugárzástól megvédve, gyakorlatilag örökéletűek.  
*Körszövött polipropilén (PP) zsák, közismert nevén liszteszsák vagy homokzsák. A tömlő a zsák alapanyaga: hosszú, még elvágatlan, mindkét felén nyitott cső.

2) Szögesdrót -> húzó-, más néven szakítószilárdság:

A vályogot tartalmazó döngölt sorok közé horganyzott szögesdrótot teszünk, amely mintegy tépőzárként összetartja a sorokat.

3) Stabilizáló anyag -> nyomó- és húzószilárdság:

A vályogkeverékbe cementet vagy meszet keverünk (de jóval kisebb arányban, mint pl. a beton esetében), ami a vályog szerkezetét stabilizálja.

4) Ívelt szerkezet -> strukturális szilárdság:

Régi korok építészei jól tudták - hisz a természetből lesték el! - hogy a legstabilabb szerkezetek az ívek, a boltozatok, és kupolák, amelyek esetében a szerkezetre ható erők sugárirányban* eloszlanak, és nem egy ponton terhelik azt, mint az egyenes falak esetében. Ezért fordulhat elő az, hogy a legerősebb egyenes falakból és födémből álló vasbeton szerkezetek is kártyavárként dőlhetnek össze egy komoly földrengés vagy hurrikán során, amíg a kupolák épen maradnak. Az építés során még rugalmasan alakítható szupervályog „hurkákból” könnyedén alakíthatunk ki ívelt falakat, boltozatokat vagy kupolákat, dómokat, így önmagukban - erősítő szerkezet (tartóoszlop, gerenda) nélkül - is stabil szerkezetet hozhatunk létre.
A hosszú szupervályog-tömlőből készült sor egységes (monolit) szerkezetet alkot, nagyobb egybefüggő elemeket alakíthatunk ki velük, mint a téglák estében. A monolit szerkezet stabilabb, hiszen bármilyen erősek is a különálló elemek, a köztük lévő falazóhabarcs gyengíti a szerkezetet. Az egymás tetején lévő tömlőket a köztük lévő szögesdrót afféle tépőzárként rögzíti, ez a rugalmas kapcsolat nagyon ellenállóvá teszi az épületet a földrengésekkel, talajmozgásokkal szemben.

Ez a négyféle újítás nem teszi drágábbá az építkezést, hiszen mind a polipropilén zsák, mind a szögesdrót mindenhol elérhető, olcsó alapanyagok, és - különösen az ívelt formák adta lehetőségeket kihasználva - elhagyhatóvá teszik, illetve minimalizálják a drága és nem környezettudatos anyagok használatát, mint a pl. a fa- és a vasbeton szerkezetek (oszlopok, áthidalók, födém, tetőszerkezet). Maga az építkezés pedig tovább egyszerűsödik, gyorsabbá, és ezáltal olcsóbbá is válik.

A SZUPERVÁLYOG ÉPÜLETEK ÉS SZERKEZETEK ELŐNYEI

A szupervályogból készült falak rendelkeznek a hagyományos vályogfal építésökológiai és építésbiológiai előnyeivel, -> Vályogépítészet. Ugyanakkor a hagyományos vályogépítés kivitelezési nehézségeit és a vályogfalak szerkezeti hátrányait kiküszöbölik, illetve számos további - pl. gazdasági - előnnyel rendelkeznek:

 

  • Nem kell az építőanyag ill. a fal előállításához speciális gyártó szerkezet (mint a vályogtégla esetében), vagy nehéz falrögzítő szerkezet (mint a vert fal esetében) (-> költségtényező!);
  • A földkeveréket az építkezés területéről nyerjük ki (pl. a kiásott alapból), és közvetlenül a fal helyén töltjük a zsákba. A beviteli energia csökken: nincs építőanyag előállítási, szállítási költség, sem energiafelhasználás és környezetszennyezés, és megspóroljuk a ház alapjából kitermelt anyag, „hulladék” elszállításának költségét és idejét is;
  • A kitermelt és megfelelő arányban összekevert földkeverék azonnal felhasználható (-> időtényező!);
  • Nem kell szárítani, esős időben is lehet dolgozni (-> időtényező és minőség!);
    • Az építőanyagot nem kell többször mozgatni, forgatni, szállítani, mint a vályogtéglákat (-> időtényező és költségtényező!); A földzsák sorok folyamatosan építhetők egymásra, nem kell száradásra várni, az alsó sorok nem deformálódnak a felső sorok súlya alatt (-> időtényező és minőség!);
    • Kevesebb víz is elég a keverékhez, agyag-homok arány nem olyan érzékeny (vízszegény helyen is!);
    • A falazathoz nem szükséges egyéb adalék (pl. szalma);
  •  
  • Íves, hajlított formák is egyszerűen építhetők: boltívek, boltozatok, kupolák, dómok: szerkezeti stabilitás és esztétikus, a természettel harmonizáló, tájba simuló, változatos és kreatív formák, egyedi kivitelezési lehetőségek;
  • A hagyományos vályoghoz képest tartósabb és szilárdabb szerkezet, nagyobb nyomó- és húzószilárdság (zsák mechanikai tartása + szögesdrót + stabilizálóanyag);
  • Beépített mechanikai tartás (nem kémiai, mint pl. betonnál), a zsákokba töltött anyag összetétele nem olyan kritikus (szalma, extrém vagy sürgősségi esetben rossz minőségű föld, homok, akár szemét is tölthető bele);
  • Ellenáll a környezeti katasztrófáknak: földrengés, szélvihar (hurrikán), hóterhelés, árvíz, tűz. A legmagasabb fokozatú kaliforniai földrengészónában tesztelték az épületeket, 200%-os terhelhetőséget mértek. -> Nader Khalili: Earth Architecture and Ceramics c. cikke letölthető a lap aljáról.
  • Ellenáll a heves esőzésnek, árvíznek, csőtörésnek, beázásnak (víztől még szilárdabban összeáll a töltőanyag);
  • A belső gépészeti megoldások ugyanazok lehetnek, mint a téglaházak esetében, sőt a kivitelezés is egyszerűbb és költségkímélőbb: a falba vésett csövek munkája, a vele járó kosz elkerülhető, mert a még meg nem szilárdult zsák formálható, a csövek vízszintesen a sorok közötti mélyedésbe illeszthetők, függőlegesen a még viszonylag képlékeny megtöltött zsákfalakba, vagy a vakolóanyagba süllyeszthetők. A zsák és a stabilizáló anyag védi a töltőanyag szerkezetét;

 

  • Ugyanazzal a technológiával az egész ház (alaptól a tetőig, tartófalaktól a válaszfalakig) egy tömbből felépíthető fa- és vasbeton tartószerkezet nélkül (-> szerkezeti stabilitás, költségtényező és környezetvédelem);
  • A fa használatának minimalizálásával csökken a vegyszerek, amelyekkel a fát kezelik (növényi- és rovarkártevők ellen, tűzvédelmi célból), egészségkárosító hatása (pl. allergiás reakció);
  • A földből nemcsak a falak, de a belső és külső falfelületek vakolását, a padló, sőt egyes bútorok burkolatát is kivitelezhetjük (pl. konyhapult);
  • Bárhol fellelhető, olcsó anyagok használata, drága munkagépek, technológia, szakértelem nélkül: jóval kedvezőbb árak, rövidebb építési idő (-> költséghatékonyság);
  • Környezet- és egészségvédelem: felhasznált anyagok zöme környezetbarát, a természetbe visszaforgatható, vagy újrafelhasználható, minimális fa használata, egészséges belső klíma;
  • Hosszú távú fenntarthatóság, de átmeneti épületek is (l. építési anyagok újrahasznosíthatósága);
  • Egyszerű technika: bárki megtanulhatja, saját kezűleg felépítheti a házát (ideális esetben legalább három fős csapat), a munkában a gyermektől az idősekig az egész család vagy közösség részt vehet;

  

Szupervályog vagy hagyományos vályog?

Részemről a hagyományos vályogra szavaznék, mert annak több száz éves múltra visszanyúló tapasztalata van. Tehát nem zsákbamacska, nem divat. Ha bevált, akkor minek leváltani egy hóbortos divat miatt?

SzuperVályog

Hét végén kezdődik a nyár utolsó SzuperVályog építési tanfolyama. Kieleten foglalkozunk a fenntarthatósággal, természetes anyagokkal, önfenntartással és közösségépítéssel.
Szeretettel várunk minden részvevőt, tanulni és inspirálódni vágyót.
Részletek az oldalunkon: http://www.szupervalyog.com/epitesi-tanfolyam
(Itt több, a témával kapcsolatos kiadványunkat is megnézhetitek-megrendelhetitek)

Facebook-os esemény: https://www.facebook.com/events/445660552207822/?fref=ts

Az idő rvidsége miatt ide is kiteszem a regisztrációs lapot, hogy minél hamarabb vissza tudjátok küldeni:
http://www.szupervalyog.com/epitesi-tanfolyam/SzuperMA%20Regisztr%C3%A1c...

És nem utolsó sorban legfrissebb hírlevelünk 1 kattintással: http://www.szupervalyog.com/fooldal/SzuperMa%20h%C3%ADrlev%C3%A9l%20No7_...

Minden jókat!