Böjtöljünk és étkezzünk a teremtett világ kincstárából

 

„A bűnbánat ajtaját nyisd meg nékem, életadó Urunk, mert az én lelkem virraszt a te szent hajlékodban…” - énekli a görög katolikus egyház a bűnbánati időben.

A Nagyböjt bűnbánati idő, a 40 nap kellően hosszú, de nem kibírhatatlanul sok. Elhagyunk bizonyos ételeket, szokásokat, elsősorban olyanokat, amelyeknek rabjai vagyunk. Lemondunk olyan ételekről, italokról, amelyek egyébként mindennapjaink részét képezik. Nem csak azért, mert az Egyház előírja, hanem saját magunk akaratából: szeretetből, Krisztusért, a Úr szenvedésében való osztozás jeleként.

Már az ókori pogány filozófusok is vállaltak bizonyos étkezési korlátozásokat, hogy megőrizhessék az uralmat szenvedélyeik felett. Sok vallásban ma is ez motiválja a bizonyos ételekről való lemondást. A keresztény böjt lényege azonban nem ez, hanem mindenek felett a Krisztus szenvedésében való osztozni akarás és az ezért vállalt önmegtartóztatás. Ezen cselekedeteinken keresztül beteljesednek az Úr szavai: „Csak nem böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény… Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” /Mk 2,19-20/

Böjtölésünk egyik, de nem egyetlen módja a bizonyos ételektől, italoktól való tartózkodás, a mértékletesség gyakorlása. Az egyházi előírás Nagyböjtre igen engedékeny, hiszen ezen időszak mindösszesen 8 napjára ír elő (igen enyhe)  korlátozásokat, és még Hamvazószerdán meg Nagypénteken is - amelyek pedig szigorú böjti napok - megengedett a háromszori étkezés.

Tovább a teljes cikkre