Erdély

Böjte Csaba: miért bízom a holnapban?

Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében?
 
Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek. Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.
 
A rossz, gonosz, sötét dolgok után az ember lelke elnehezedik, gombóc lesz a gyomrában, összeszorul a szíve, másnap nehéz tükörbe nézni, az ember a bűnben elmagányosodik, kiég, megbetegszik és meghal. Jó tudni, hogy a fizikában nincs abszolút felső határa a melegnek, de van abszolút zéró fok, olyan hideg mely megöl mindent, melynél lentebb hűteni már elméletileg sem lehet semmit. A szeretetnek, a jóságnak nincs felső foka, mert az maga az Isten, a Végtelen. A rosszaságnak, a gyűlöletnek van vége, és ez a halál, a pusztulás, és utána nincs tovább!!
Tartalom átvétel