Megjelent anyagok

Környezettudatos akciókra hív a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a nagyböjtben

Rohály Gábor, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke kezdeményezésére az egyesület a nagyböjtben a teremtésvédő életmódra irányítja a közösségek figyelmét; a környezettudatosság jegyében hetente más-más területet állítanak a középpontba, konkrét javaslatokat megfogalmazva.

Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit – fogalmaz felhívásában a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület.
 
Az enciklika elméleti összefoglalás és általános felhívás, amelynek gyakorlati alkalmazására a nagyböjt időszaka különösképp megfelelő. Ebből kiindulva indította el kezdeményezését az egyesület Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága vezetőjének támogatásával.
 
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a nagyböjt heteire lebontva különböző javaslatokat dolgozott ki, amelyek segítik környezettudatosabbá tenni hétköznapjainkat.

Ingyen letölthető magyar nyelven Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája

A Szent István Társulatnál jelent meg 2015 szeptemberében Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának magyar nyelvű fordítása, amely február 26-tól ingyenesen elérhető digitálisan, pdf-formátumban az érdeklődők számára – tájékoztatta szerkesztőségünket Farkas Olivér, a kiadó igazgatója.

A Ferenc pápa első önálló enciklikájának is tekinthető Laudato si’ (Áldott légy) – melynek magyar nyelvű fordítása a Szent István Társulat honlapjáról mától ingyenesen letölthető – több szempontból is jelentős dokumentum. A korábbi, Lumen fidei (A hit világossága) kezdetű enciklika szövegét ugyanis XVI. Benedek voltaképpen már előkészítette; ezért is nevezte azt Ferenc pápa – a legőszintébb nyíltsággal – „négykezes enciklikának”.
 
Jelen körlevél egyik legfontosabb újdonsága a témaválasztás: a környezetvédelem kérdésében ugyanis eddig nem született a Laudato si’-hez hasonló fajsúlyú pápai megnyilatkozás. Különlegességeként említhető, hogy a Szentatya a földön élő valamennyi embert megszólítja – az enciklika tehát nem kifejezetten a keresztényeknek, még csak nem is az istenhívőknek, hanem minden embernek szól. A címzés így nagyobb hangsúlyt ad mondanivalójának, hiszen a római pápa – a katolikus egyház látható fejeként – általában az egyház tagjainak (a püspököknek, papoknak, diakónusoknak, szerzeteseknek, világi hívőknek) címezi megnyilatkozásait, és csak ritkán tágítja a megszólítottak körét, vagyis sorol a címzettek közé minden jóakaratú embert.
.
.
.
 
A Laudato si’ magyar nyelvű fordítása digitálisan, pdf-formátumban ITT érhető el, illetve a kötet továbbra is megvásárolható a Szent István Társulat Stephanus Könyvesházában (Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos utca 1.) és webáruházában (www.szitkonyvek.hu).
 

Pantocsik Gyula

Elérhetőség
Telefonszám: 
+36 20 951 3614
Település: 
Gyál

Mindenféle kőművesmunkát, térkövezést, csempézést, szigetelést csinált nálunk. Megbízható, szépen dolgozik.

Meghívó - Közös otthonunk a teremtett világ konferencia

Dátum: 
2015. szeptember 29. kedd - 14:00 - 19:00
Helyszín: 
Országház, Felsőházi terem, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága
a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben
tisztelettel meghív minden érdeklődőt a
„Közös otthonunk a teremtett világ”
című konferenciára.
 
Ferenc pápa júniusban jelentette meg enciklikáját a teremtett világ iránti felelősségről „Áldott légy – a közös ház gondozásáról” címmel. A körlevelet hívőknek és nem hívőknek egyaránt írta, és kiemelten szeretné megszólítani benne a világ vezetőit, ideértve minden felelős döntéshozót kormányzati és gazdasági szinten egyaránt.

Konferenciánk célja, hogy a pápai üzenet helyzetértékelését és javaslatait jobban megismerjük, megértsük, és a legszélesebb körben megismertessük, párbeszédre és közös cselekedetekre hívjuk a felelős döntéshozókat. Konferenciánk így egy lépés lehet a döntő jelentőségű párizsi klímacsúcs felé vezető úton is, amelyre jól felkészülni, helyzetünkről őszintén beszélni és elkötelezett cselekvésbe kezdeni Ferenc pápának nem titkolt célja.

΅᷁

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, 2015. szeptember 25-ig a www.teremtesvedelem.hu/konferencia/regisztracio oldalon.
A regisztrációt a jelentkezés sorrendjében áll módunkban fogadni.
Kérjük, a biztonsági ellenőrzés miatt korábban érkezzen, és személyazonosító igazolványát hozza magával. A beléptetés a XII-es kapun történik.
Bővebb információ: www.teremtesvedelem.hu/konferencia oldalon 
vagy a +36 30 638 5449-es telefonszámon kapható.

Ferenc pápa beszéde a népi mozgalmak világtalálkozóján

Ferenc pápa a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában július 9-én délután a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján nem csak tőle, de elődjeitől sem hallott olyan gyújtó hangú beszédben hívta fel a jog- és tulajdonfosztottakat a globális kapitalizmus világrendjével, a világ hatalmasaival szemben, amely vízválasztó és történelmi léptékű. (A beszédet két lelkes humánökológus fiatal - Csoma Tamás és Tuba Máté - szintén lefordította és a youtube-ra feliratozva feltöltötte:  https://www.youtube.com/watch?v=Mqlthb-vqGo - a szerk.):

Expo Fair, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia

2015. Július 9-én, csütörtökön

Kedves Testvéreim!
Jó estét kívánok!
 
Találkoztunk már egyszer, néhány hónapja, Rómában. Emlékszem erre az első találkozásunkra! Azóta is sokat gondolok rátok, és imáimba foglaltalak titeket. Örülök, hogy itt ismét láthatlak benneteket, amint arról tanácskoztok, hogy hogyan lehetne mihamarabb megszüntetni azokat a súlyosan igazságtalan körülményeket, amelyeket a kirekesztettek világszerte kénytelenek megtapasztalni. Köszönöm Evo Morales elnök úrnak, hogy ily határozottan kíséri figyelemmel ezt a találkozót.
 Rómában, első találkozásunk alkalmával, valami nagyon szépet érzékeltem: testvériséget, eltökéltséget, elkötelezettséget, az igazság áhítását. Ma itt, Santa Cruz de la Sierrában ismét ezt érzem. Köszönet érte!
  Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsától, amelyet Turkson bíboros vezet, azt is tudom, hogy az egyházban igen sokan érzik magukhoz közelállónak a népi mozgalmakat. Ez engem nagy örömmel tölt el! Örvendezve látom, hogy az egyház kitárja kapuit mindnyájatok előtt, magához ölel és kísér titeket, és hogy minden egyházmegyében és mindegyik Igazságosság és Béke Bizottságban valódi, folyamatos, komoly együttműködést épít ki a népi mozgalmakkal. Felszólítok mindenkit, a püspököket, papokat és a világiakat, hogy a városi és falusi külterületeken működő szociális szervezetekkel együtt, elmélyítsék ezt az együttműködést.

Ferenc pápa enciklikájára is utalt Obama akcióterve kihirdetésekor

„Erkölcsi kötelességünk, hogy közbeavatkozzunk a klímaváltozásba, ahogyan azt Ferenc pápa is fenntartja az enciklikájában. Mi vagyunk az utolsó nemzedék, mely még képes ezt megtenni, nem hátrálhatunk meg.” Barack Obama, az USA elnöke e szavakkal mutatta be akciótervét – írja a Vatikáni Rádió.

Az augusztus 4-én, kedden ismertetett akcióterv csökkenteni akarja az üvegházhatású gázok kibocsátását. A világ régóta várt erre a bejelentésre, annál is inkább, mert a föld lakosságának mintegy öt százalékát kitevő Egyesült Államok nemrég még egyedül felemésztette a világ energiaszükségletének egyharmadát, de még ma is ott a legnagyobb a fajlagos, egy főre jutó energiafogyasztás.
 
Obama elnök büszkén jelentette be, hogy „ez lesz az Egyesült Államok kormányzata által valaha is megformált legambiciózusabb terv”. További szava már gőgösnek hat: „Az Egyesült Államok fogja vezetni a nemzetközi közösséget ebben a harcban.” Amerika – e terv jegyében – rögtön az élre akar állni, noha mindezidáig szinte semmit nem tett a kvótavállalások terén. Etikailag pedig messze-messze elmarad az öreg európai kontinens környezeti felelősségvállalása mögött.

Menekültek Magyarországon, Európában

Böjte Csaba jegyzete

Sokan kérték, hogy szóljak hozzá ehhez a kérdéshez! Elolvastam több e témába vágó írást is!

Ugyanaz a kérdés: „menekültek” – és két nagyon különböző válasz, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül őket nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket…

Egy harmadik utat javasolnék! Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, hol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett, kellene tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni! Az autó vezetéshez hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal szerezni, megvannak a minimumok, mit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha abból eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra! Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy ez a oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekei érdekében is van! Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába!!

Hőség és vihar: ideje elgondolkodni a klímaváltozás okain

Idén Európa-szerte hőségrekordok dőltek meg. A száraz meleget szokatlanul heves viharok, vagy monszunszerű esők szakítják meg. Az extrém időjárási viszonyokat a legtöbben a természet szeszélyének számlájára írják. Feljebb kapcsolják a légkót vagy az ablaktörlőt, és káromkodva meghúzzák magukat az autójukban, amíg jobbra fordul az idő. Az közben az eszükbe sem jut, hogy éppen abban a fémládában ülnek, aminek a gázkibocsátása a leginkább felelős az időjárás ámokfutásáért.
Gyerekkoromban minden nyarat a Tisza partján töltöttem. Imádom ezt a folyót. Az elmúlt években sajnos csak ritkán volt alkalmam felkeresni, de meglepődtem, a gyermekkori emlékeimhez képest mennyire alacsony a vízállása. Sajnos nem pusztán az emlékeim játszottak csalóka játékot velem. Idén minden idők legalacsonyabb vízállását mérték a Tiszán – a kiskörei vízlépcső körülbelül úgy néz ki, mintha egy Mad Max filmhez szolgáltatna díszletet. És nem ez az egyedüli nyugtalanító hír, ami arra utal, hogy alapvető klímaváltozás küszöbére értünk. Ott van például a gyermekkori tiszaparti nyarak egy másik elmaradhatatlan szereplője, a Fehér Gólya. Vajon lehet-e teljes magyar nyár anélkül, hogy ne figyelnénk meg, ahogy a kéményeken, a villanyoszlopokon rakott fészkében kelepel, ahogy az ártéri réteken keresgél táplálék után, ahogy kényelmes szárnycsapásokkal szeli a levegőeget?
 

Ferenc pápa július 9-én Bolíviában eddigi messze leggyújtóbb beszédét mondta el a globális kapitalizmus világrendjével szemben

Ferenc pápa a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában július 9-én délután, az indián származású Evo Morales elnök társaságában, a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján nem csak tőle, de elődjeitől sem hallott olyan gyújtó hangú beszédben hívta fel a jog- és tulajdonfosztottakat a globális kapitalizmus világrendjével, a világ hatalmasaival szemben, amely vízválasztó és történelmi léptékű. A  beszédet másnap, június 10-én a vatikáni rádió teljes terjedelemben közölte:
 
A New York Times még egy napot gondolkodott, hogy írjon-e a beszédről. Végül ráébredt arra, hogy a világ vezető lapjaként nem hallgathatja el a 13 nyomtatott oldalt kitevő szónoklatot. Tudósítás formájában közölte annak részleteit, idézve másokat, akik a pápa beszédét szokatlan indulattal támadták:

Kishantos mégis él!

Gördül a kishantosi lavina, az állam sorra veszíti el a nyakába zúduló pereket. Mára már három jogerős – az államot és képviselőit elmarasztaló - ítélet is született. Kettő kimondta, hogy az állam tisztviselői megsértették a kishantosiak jó hírnévhez való jogát. Ezen kívül további érdemi - a földpályázatok jogosságát vitató - eljárások is zajlanak, melyek közül az elsőben Kishantos épp a minap győzött. Közben azonban ezerrel dübörögnek a kézi vezérlésű földpályázatok. Tollasodnak a kiválasztott bérlők. Maradt-e remény? Ángyán Józseffel, az FM korábban lemondott államtitkárával Buják Attila beszélgetett.

Tovább a teljes cikkre

 
Tartalom átvétel