Összefoglaló a „Fenntartható Fejlődés” című tanulmányról 1.

2012. november 21-én tartották meg a harmadik Fenntarthatósági Csúcsot Budapesten. Több igen hasznos program mellett Gyulai Iván, a miskolci Ökológiai Intézet vezetője új, nyáron megjelent tanulmányának (emelt szintű) megvitatása is a programok közé került. Aki olvasta már a könyvet, az tudja, mennyire mérföldkőnek számít ez a mű. Remélhetőleg, az alábbi elérések kapcsán sokan letöltik, ha elovassák a vitanapról készített, néhol kivonatos jegyzetemet.
 
(A tanulmány tehát letölthető könyv vagy film formájában is: A „Fenntartható Fejlődés” c. tanulmány PDF formátumban letölthető és A „Fenntartható Fejlődés” c. tanulmány DVD film formátumban letölthető Akit az előadások anyaga is érdekel, itt érheti el: A dokumentum ábrái letölthető formátumban)