Ferenc pápa gesztusai megelőlegezik társadalmi tanítását

Az igazság szabaddá tesz címmel Várnai Péter, a budapesti Árpád-házi Szent Margit-plébánia plébánosa mondta el gondolatait a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában.
 
Egy pár cipő - A világsajtó egyik része nagy megelégedéssel, a másik része megrökönyödve fogadta azt a Ferenc pápa péteri szolgálatának szentmiséjén készült fényképet, amelyen az egyházfő fekete, enyhén viseltes cipője látszik. Igen, egy fekete fűzős félcipő, olyan hétköznapi kivitelben. Már a megválasztása után fölröppent első hírek is a kifejezetten szolid, köznapi életvitelét említették meg. Buenos Aires-i másfél szobás lakásban lakott, a tömegközlekedést használta. Majd megválasztása után személyesen rendezte római szállodai számláját. 
 
A jámborabb hallgatók is felkapták a fejüket a hírre, miszerint a jelenlegi pápa egy hónapja még otthon magának és barátainak főzött. Sőt szolgálatának első heteiben a munkatársakkal együtt ünnepelt szentmise után az utolsó sor kis zsámolyán ülve imádkozik. Az enyhén barokkos, és főúri külsőségektől sem mentes egyháziak egy része számára különös és meghökkentő ez a stílus. Péter utóda és az assisi szent kései követője jeleket ad. Biztosan sokak számára megkapó és hiteles. A szegények, a kiszolgáltatottak, kizsákmányoltak és a nyolc boldogság rászorultjai itt élnek közöttünk. Nincsenek távol. Nem egy másik földrész vagy ország lakói, hanem a legközvetlenebb közelségben vannak. Mi magunk vagyunk azok. Mi szorulunk rá az egyszerűségre. 
 
Jó két évtizede vonták komolyan kétségbe a világ fenntartható fejlődésének látomását. Meddig lehet kiszipolyozni a környezetet? Meddig lehet préselni az embert? Meddig lehet a tárgyakat, a birtoklást a személy méltósága fölé helyezni? Józan ésszel kikövetkeztethető, hogy a gyakorlati materializmus egyértelműen zsákutca. Feléljük a természet erőforrásait, miközben tönkre tesszük a környezetet. 
 
Hatalmasra turbózzuk a termelést, ami folyamatos túltermeléssel jár. Egyes nemzetek kizsákmányolása pedig új adósrabszolgaságot idéz elő. Emberek tíz és tízmillióinak az életét ismeretlen nevű és arcú üzletemberek határozzák meg. Úgy alakítják a társadalmak, a kultúrák életét, úgy avatkoznak bele hagyományok és vallási rendszerek életébe, hogy őket erre senki meg nem kérte, fel nem hatalmazta, meg nem választotta.
 
A kápolnában az utolsósorban ülő Ferenc pápa, aki néhány héttel ezelőtt még magának főzte a vacsoráját – nos, lehet üde színfolt, de a kedves idős főpap személyes gesztusait majd akkor is értékelnünk kell, amikor felemeli a szavát az igazságtalanságok ellen! Amikor az egyszerűséget nem csak az egyes emberek, különösen a szegények számára ajánlja, mint kifinomult hívők lelki életét, hanem a gazdaságot és a politikát irányító tényezőként fogja említeni. Amikor Krisztus hitéből fakadóan kifejti az Egyház társadalmi tanítását. Krisztusi szelídséggel, és a szeretet radikalitásával. 
 
Vajon a világsajtó hogyan fogja fogadni az enyhén viseltes fekete cipőt viselő Ferenc pápa tanítását? Hogyan reagál majd a mezítlábasokért, az erőszakot szenvedőkért, az ateizmus áldozatiért aggódó pápa szavaira? Annak a pápának a szavaira, aki fekete fűzős félcipőt visel, olyan hétköznapi kivitelben.
 
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír