Győzött az ecet!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2011 elején fordult a GVH-hoz a Calgon ecetes TV reklámja miatt. A Gazdasági Versenyhivatal most 15 millió forintra bírságolta a Calgon forgalmazóját a fogyasztók megtévesztése miatt.
 
A  Calgon egy 2010-ben sugárzott TV reklámban azt állította, hogy a vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet. Mivel a Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti az ecetet, kíváncsi volt az állítás megalapozottságára. Ezért 2011 február elején nyílt levélben fordult a Calgon hazai forgalmazójához a Reckitt Benckiser Kft-hez, amelyben arra szólította fel, hogy igazolja a reklámban elhangzott állítások valóságtartalmát.
 
Megkaptuk a választ a Calgon forgalmazójától, de mivel megítélésünk szerint az indoklásuk nem volt kellőképpen megalapozott, pontosítást kértünk, és egyúttal megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményeztünk a Gazdasági Versenyhivatalnál - olvasható az egyesület honlapján.
 
Több mint másfél év várakozás után, a héten kézhez kaptuk a GVH értesítését. Íme:  „A Versenytanács megállapítja, hogy a Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft. 2010. augusztus 2-től 2010. november 21-ig alkalmazott kereskedelmi gyakorlatával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanusított amikor, az általa a Calgon vízlágyító termék népszerűsítésére közzétett hirdetésekben valótlan állításokat tett az ecet mosógépben való használatát illetően, ezáltal saját termékének adott célra való alkalmasságát, annak előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelenítette meg.”
 
A Versenyhivatal 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a céget.  A GVH döntés teljes szövege itt olvasható.