Régóta forglalkoztatott az ötlet, miszerint írnom kellene egy összefoglaló anyagot a szalmabálákból készült házakról, sok uis ezzel a technológiával kapcsolatban még ma is a félreértés, ezért megkértem Zalatnay László barátomat, állítson össze egy cikket erről az olcsó, kis energiaigényű, ugyanakkor időtálló, egyben tűzbiztos építészetről.

 

Kérdeztem azt is, hogyan kezdhet a tervezéshez és a megvalósításhoz hozzá egy abszolút laikus, de csak nevetetett. "A legjobb, ha mindent a gyakorlatban sajátítasz el", válaszolt, és adott egy FB elérést (http://www.facebook.com/Szalmabalaepiteszet), ahol bárki jelentkezhet tanfolyamokra, ha azt a tervet dédelgeti magában, családjának is épít egy ilyet.

 

Bár Laci több képet is küldött, hogy ábrázoljuk az egyes építészeti megoldásokat, techológiákat és terveket, úgy döntöttem, csak egy képet teszek fel a webünkre, és mindenkit arra kérek, látogasson el a hivatkozott FB oldalra, ha további fotók érdeklik. És akkor a cikk...

 

Sokféle technológia létezik a „szalmabála ház” elnevezés mögött. De mindegyik egy lényeges dologban megegyezik. Ez pedig az, hogy az épülethatároló felületének meghatározó alapanyaga a szalma. Ez az egyszerű növényi alapanyag igen kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, ami alkalmassá teszi az épületekben való felhasználására.

 

És hogy miért lehet egy tökéletes építőanyagnak tekinteni? Mert tényleg nem kell kompromisszumot kötni az árak-, design-, környezeti terhek-, üzemeltetés szempontrendszerek között. A szalmabála házak építészetében mára olyan sok nemzetközi tapasztalat és jó példa gyűlt össze, hogy nyugodtan állíthatjuk:

 

A szalmabála épület a jövő épülete, mert szépek, alacsony a beruházási költségük, tűz és rágcsáló-biztosak, olcsó a fenntartásuk, mert alacsony a fűtésre, hűtésre felhasználandó energiaigényük, na és időtállóak. Mindamellett közösségteremtő a szalmabála építkezés, mert van néhány olyan mozzanat, amit legjobb kalákában elvégezni.

 

 

Az alapanyag: A szalmát mindenki ismeri. A szalma a gabonafélék érett, nagyon kevés nedvességet tartalmazó szára. Szerkezete szerint egy rugalmas, vékony falú cső, amit szakaszokra osztanak a levelek kiindulásánál található csomók. Anyaga szerint alapvetően cellulóz, kevés ligninnel és szilikátokkal.

 

Anyagtól függetlenül mindenféle szalma megfelel építési célokra: búza, rozs, rizs, árpa, zab, köles. Szalmán kívül egy sor további növényi szár báláiból is építettek már házat: komló, len, nád, elefántfű stb. Leginkább időálló szalmaféle a rizs szalmája, magas szilikáttartalma miatt

 

A szalmát a betakarítási munkálatok után bálázzák. Az építészet számára a kisbála a megfelelő, mivel szilárdsági és térfogati jellemzői lehetővé teszik akár azt is, hogy teherhordó falat is építsünk belőle.

 

A szalmából leggyakrabban készülő kis bálák tipikusan 80-100 cm hosszú, 50-60 cm széles és 30-35 cm magas téglatestek, leginkább ezt a méretet használják építési célokra.

 

 

 

A szalmabála egy olyan természetes anyag, amelynek a hőszigetelő képessége vetekszik a legmodernebb szintetikus hőszigetelő anyagokéval. A különbség csak az, hogy a bálák elkészítése nem igényel jelentős ásványi nyersanyag és energiahordozó felhasználást.

 

Az alábbi táblázat a leggyakoribb fal-anyagok fajlagos hővezetését, a belőlük készülő falak tipikus vastagságát, és az ezekből kiszámítható tipikus hőellenállást tartalmazza:

 

 

A szalmából készült épületben nyáron kellemes hűvös van. Ez egyrészt a kiváló hőszigetelő tulajdonságának köszönhető, másrészt a napsütés hatására a szalmában lévő nedvesség (kb. 14%) elkezd párologni, ami hőelvonással jár. Az elpárolgott nedvességet éjszaka újra felveszi, így a forró nyári napokon soha nem melegszik túl a ház.

 

A kiváló hőszigetelési, és hőgazdálkodási tényezőnek köszönhetően a szalmabála épületek beruházási költségei is kisebbek egy ma jellemző épületnél, mert kisebb fűtőtestre, kazánra lesz szükségünk.

 

Extra jó nyílászárók esetén, valamint egyéb építészeti technológiák (pl. passzív napenergia hasznosítást lehetővé tevő tervezés) segítségével a szalmabála épületek akár megcélozhatják a passzív házak szintjét is.

 

 

A hangszigetelési képessége ugyanabból a szerkezeti jellemzőből származik, aminek a kiváló hőszigetelési tulajdonságait is köszönheti. Nemzetközi mérések szerint 51 dB feletti hangszigetelő képességgel bír.

 

 

A fal és a ház szerkezete az, ami biztosítja, hogy egy szalmabála épület ugyanolyan tartós lesz, mint egy bármilyen más szerkezetű ház. A falban lévő szalma kívül belül be van tapasztva sárral, így sem az időjárás, sem az állatok, sem a baktériumok nem tehetnek kárt benne. A szalmabála építésre használata viszonylag nem régi eredetű, mivel maga a szalmabála készítés is csak az ipari forradalom után tűnt fel. Az 1800-as évek végén épült szalmaházakból még mindig van olyan, amelyik áll

 

 

Ez konkrétan a nedvességtartalmától függ. Még nagy nedvesség tartalmú helyen, például földbe ásva is kell egy év a lebomlásához. A rizsszalmának magas szilikáttartalma miatt pedig még ennek is a duplája. Kellően alacsony (max. 18-20 %) nedvességtartalmú szalma azonban lényegében korlátlan ideig fennmarad károsodás nélkül. Az eddigi legrégebbi ép szalmaszálak egyiptomi sírokból kerültek elő, és több ezer évesek. Gondos tervezéssel és kivitelezéssel pedig biztosítani lehet a megfelelően alacsony nedvességtartalmat a falon belül.

 

 

A szénával ellentétben a szalma lényegében nem tartalmaz emészthető részeket. Még a mikroorganizmusoknak is csak megfelelő körülmények között képesek lebontani. Ha egy rágcsáló mégis megrágja, azt csak a fogai koptatására teszi, mert megemészteni úgyis képtelen volna.

 

A szalma kevésbé nyújt kényelmes otthont a kártevők (rovarok, élősködők) számára, mint a hagyományos faszerkezet. A fal bevakolásával elzárjuk előlük az összes bejutási lehetőséget. Az építéskor esetlegesen a bálában levő rovarok pedig nem jutnak élelemhez, így előbb-utóbb elpusztulnak.

 

Ha olyan méretű repedések vannak a vakolaton, hogy beférnek a rágcsálók, akkor minden bizonnyal beköltöznek. Azonban a repedések keletkezése megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel valószínűtlen. A biztonság kedvéért a rágcsálók ellen szokás a fal alsó részére még vakolás előtt egy kb. egy méter széles, apró lyukú fémhálót is erősíteni. Ezt az apró lyukú hálót célszerű olyan helyekre is a vakolat alá tenni, ahol megfelelő támasztékot találhatnak a rágcsálók. (Ablakok párkányaihoz stb.) A fal többi részében nem szükséges ez a védekezés, mert a járatok készítését nem tudják elkezdeni a függőleges falon ezek az állatok, mivel nem tudnak miben stabilan megkapaszkodni.

 

 

A Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács tesztelte a bevakolt szalmabálákat tűzbiztonsági szempontból és azt tapasztalták, hogy tűzbiztosabbak, mint a hagyományos építőanyagok (a hagyományos építőanyagok alatt itt a fa-gipszkarton kombinációt kell érteni - a szerk.). A bevakolt felület két órán keresztül volt képes ellenállni 1000 °C fokos hőnek, mielőtt bármilyen károsodást szenvedett volna. A szalmabálák megfelelő mennyiségű levegőt tartalmaznak ahhoz, hogy jó szigetelő értéket biztosítsanak, de nem eleget ahhoz, hogy táplálják a tüzet. Tűzzel szemben a szalmabála-épültek azon részei sérülékenyek, ahol laza szalmát használnak, (pl. tömítések vagy tetőterek szigetelése) ezért ezeket a részeket is védeni kell pl. a padlásokat sártapasztással vagy légzáró burkolattal.

 

Az európai tűztesztek is hasonló értékeket bizonyítanak. Németországban 2004-ben végezték el a tesztet, ott az F90-es minősítést kapta a szalmabála fal. Azaz 1000 Co-nak állt ellen a fal 90 percen keresztül.

 

Magyarországon is végeztek tűzteszteket az EMI laboratóriumában. Ezek a hazai szabványok szerint vizsgálták a szalmabála falat, valamint födém szerkezeteket terhelés alatt. Az Energia és Környezet Alapítvány megbízásából elvégzett tűzteszt során a bálafal 45 percig állt ellen az 1000 Co-s tűznek, majd a tűzterhelést megszüntették, mert a kívánt minősítést így megszerezte.  

 

 

Beton, tégla, és fa szerkezetekkel összehasonlítva a szalmafal nagyon rugalmas és hajlékony, így elnyeli a rengés energiáját. Kalifornia Állam az energiatakarékossági szempontok mellett talán éppen ezért készített építésügyi szabványt a szalmabála épületekre. Ott az un. Nebraska stílusú, tehát önhordó szerkezetű házakat is engedélyezik.

 

 

A legrégebbi szalmaépületek 100 évesek, tömeges elterjedésük az utóbbi 20 év eredménye. A máig elkészült kb. 30.000 épület építése és üzemeltetése közben összegyűlt tapasztalat elérhető az irodalomban és az interneten egyaránt.

 

Ezzel együtt is csak nagyon kevés helyen szabályozzák még a világban a szalmaépítést törvények és szabványok. Az épületek nagyobb része a tulajdonosok saját munkája, és csak kisebb részük épült "kereskedelmi" keretek közt. Ez az arány talán az utóbbi 3-4 évben kezd eltolódni a profi építők javára.

 

 

 

Ez az un.“Nebraska”-típusú épület. Ennek lényege az, hogy a bálából készült fal tartja a tető tömegét. Kezdetben ez a szerkezeti megoldás volt az elterjedtebb. Gondos kivitelezéssel és néhány szabály betartásával a szalmabálafal képes akár nagyobb tömegű tető megtartására is.

 

Tapasztalt bálaház-építők szerint a teherhordó bálafalas épület építése akkor indokolt és egyben a legegyszerűbb, ha az épület alapterülete nem nagyobb, mint 45-50 m². Ez azonban nem alapvető szabály, hiszen az eredeti historikus bálaépületek mérete elérte a 100-110 m²-t. Akkoriban azonban kisebb nyílásméreteket használtak, egyszerű volt az épület alaprajza és kontúrja, és egyszerű volt a tetőszerkezet és forma is. Manapság ezt nehezebb teljesíteni. Mai szemmel az ilyen épület kevésbé felel meg a kényelmi szempontoknak, vagyis melléképület, gazdasági épület, vagy a telken önálló kis lakóépület (hagyományosan: nyári konyha stb.) lehet ennek a technikának az alkalmazási területe.

 

 

A “Nebraska”- típussal szemben ma nagyon kedveltek a vázas szerkezetű bálaházak. Ebben az esetben a szalmabála vázkitöltő fal hőszigetelő szerepe és egyéb épületfizikai előnyei válnak elsődlegessé.

 

A vázas kialakítás előnyei már a tervezés és a kivitelezés időszakában is nyilvánvalóak. A tervezés során már rendelkezésre állnak azok a tapasztalatok, előképek, térélmények, ami a mai lakások esetében elfogadott. Sajnos közben elveszőben vannak a vályogépítészet jellegzetességét is adó lineáris térsorolású, kisebb alapterületű lakóépületek. Vagyis a mai lakásfelfogásnak jobban megfelel az összetett tereket magába foglalni képes, bonyolultabb alaprajzi kialakításra is alkalmas vázas rendszer. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy az építési engedélyezési hatóságok is könnyebben elfogadják a már elfogadott, alapelveiben, anyaghasználatában és szerkezeti csomópontjaiban jobban ismert szerkezetű épület terveit.

 

A vázas rendszer előnyei jelentkeznek akkor is, amikor a vázat és a nagyobb szaktudást igénylő tetőszerkezetet vállalkozásban készíttetjük el, és csak a bálázás, vakolás és burkolás marad a házilagos kivitelezőkre. A vázas rendszer esetében könnyebben érvényesül az az elv is, hogy az épület mihamarabb kerüljön tető alá, így a bálázás egyszerűbbé és biztonságosabbá válik, egyben érdekesebb is a házilagos kivitelezők számára.

 

A vázas rendszer előnyei mellett az is nyilvánvaló, hogy a faváz az egyetlen jó megoldás. Elvileg elképzelhető lenne például az acélvázas épület is, de ez annyira ellentmond a szalmabála alapelvének, hogy nevetségessé válna, aki ezt megpróbálná, hacsak valami igen különleges indoka nem adódna erre. Ugyanakkor meglévő épületek (pl. mezőgazdasági tároló hangárok) esetében már többször előfordult, hogy az “acéldoboz” külső oldalát szalmabálával vették körül és így hőszigetelték utólagosan.

 

A vázas szerkezetek esetében többféle jellegűt ismer az építészet. Lehet pl. létravázas a tetőt tartó rendszer, de lehet gerendavázas is. A gerendaváznál lehet olyan, ahol a gerendák a felső térben állnak, vagy a bálafalba vannak integrálva, de van olyan is, amikor a falon kívül helyezkednek el. ezen változatok között az esztétikai igény, vagy a rendelkezésre álló építőanyag minősége szerint választhatunk.

 

 

A betonpanel épületekhez hasonlóan a szalmabála építészet is kitalálta ezt a technológiát. Az épület falait ebben az esetben egy üzemben készítik el. Fából elkészítik a szalmapanelek tok szerkezetét. Ez után feltöltik szalmával ezeket a „dobozokat” Az elkészült szalma paneleket ez után gyakran még itt be is tapasztják. A kész paneleket ezek után szállítják az építkezés helyszínére, és itt szerelik össze az épületet. Ausztriában nagyon sok ilyen rendszerrel megépített házat adtak már át. Érdekességképpen még egy kis kápolnát is elkészítettek ezzel a technológiával. A kápolna helyszíni építése egy nap alatt be is fejeződött.

 

Ennek a technológiának az az előnye, hogy nagyon gyors helyszíni építkezést tesz lehetővé, így az időjárási körülmények kevésbé akadályozzák az építkezést. További előnye hogy a szalma tömörségére, valamint a tapasztás minőségére jól biztosítható. Télen is lehet szalmabála paneleket gyártani, így akár „tömeggyártás” is elképzelhető ezzel a megoldással.

 

 

A szalmabála nem csak arra jó, hogy új épületeket építsünk belőle. Meglévő épületek utólagos hőszigetelésére is alkalmas. Az utólagos hőszigetelésnél ugyanazokra a szabályokra kell figyelni, mint a bála épületek esetében: Ügyeljünk arra, hogy ne ázzon a szigetelés se alulról, se felülről. Egy B30-as téglafal szalmabálával szigetelve 10 szer jobb hőszigetelővé válik. Ott érdemes az utólagos hőszigetelés ezen módján gondolkodni, ahol van elegendő hely a szalmabálák felszerelésére. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a bálák miatt a fal vastagsága jelentősen megnő. Ez egyébként előnyére is válhat a ház megjelenésének, hiszen a vastag falakat felhasználhatjuk, mint látványelem is.