Egy könyvtár, ahol nem intenek csendre és ahova kerti ásóval járnak az olvasók

Néhány évvel ezelőtt a New York állambeli Ciceróban található Észak-Onondagai Közkönyvtár irigylésre méltó helyzetbe került: rendelkezésére állt egy jókora, parlagon heverő földdarab, s az intézmény vezetése dönthetett, mihez kezdjen vele. Egyesek talán a könyvtárépület bővítésében vagy egy jövedelmező befektetésben gondolkodtak volna, ők azonban a helyi közösségre bízták a döntést. A kérdésre, hogy mi legyen a földterületből, egyértelmű válasz született: farm.
 
 
Így született meg 2010-ben a Library Farm gondolata, amely mára ötven parcellát biztosít a kertészkedőknek. Jill Youngs, a könyvtár vállalkozó kedvű vezetője elmondta, a város közössége különlegesen „zöld lelkű”, és a helyi termesztésű élelmiszereknek is nagy keletje van a településen, de még így is lenyűgözte őket a lakosság azonnali lelkesedése 2010 tavaszán, ahogy birtokba vették a földterület parcelláit – ehhez mindössze egy érvényes olvasójegyre volt szükségük. Mára a város sok lakója, köztük egész családok termelik a könyvtár közösségi kertjében a napi betevő zöldséget, gyümölcsöt.
 
A projekt nem az anyagi haszonszerzést tűzte ki céljául. A szervezők a kertészkedés tapasztalati úton való elsajátíttatását tartják alapvető küldetésének. Cicero város ifjúságát ezért rendhagyó „könyvtári órák” keretében avatják be a föld megművelésének szépségeibe.
 
A „könyvtári farm” ötlete egyúttal jól illusztrálja a közművelődési könyvtárak újragondolt szolgáltatásfejlesztésének trendjét is, amely túlmutat az egyszerű dokumentumkölcsönzésen. A közösségi kert megvalósulása ugyanis arra is ráébresztette a könyvtár vezetőit, hogy a helyi termesztésű élelmiszerek fontosságának köztudatba ágyazása, a földművelésre tanítás egyáltalán nem áll messze egy közművelődési könyvtár küldetésétől. Ahogy Youngs fogalmazott: Az emberek azért járnak könyvtárba, hogy információkat szerezzenek arról, ami érdekli őket; hogy mind intellektuálisan, mind emocionálisan gazdagodjanak. Mindannyian állandó tanulási folyamatban vagyunk, s erre mi más lenne alkalmasabb hely, mint egy könyvtár – és egy farm.
 
 
Kámán Veronika
 
A projekt honlapja és a képek forrása: http://www.nopl.org/library-farm/