Szivárványgazdaság. Egy emberi léptékű világ lehetősége

Almássy Tamás, Szivárványgazdaság. Egy emberi léptékű világ lehetősége

 
"Az autonómiához egy egész szükséges; ez azt is jelenti, hogy nem lehet tartósan autonóm csak a szűken vett gazdaság, kultúra vagy más terület. Minden elemnek megvan a maga szerepe, ezért ha nem törekszünk függetlenségre minden téren, ez azzal fenyeget, hogy előbb vagy utóbb felborul az egyensúly. Ezeknek a folyamatoknak, a helyi autonómia megközelítését szolgáló kezdeményezéseknek az összefoglaló neve: szivárványgazdaság."
 
Önellátás, önfenntartás, autonómia
 
A legfontosabb kérdés e fogalmakkal kapcsolatban, hogy kire vonatkoztatjuk őket, kinek az önellátásáról, önfenntartásáról beszélünk. Ha a jelenleg uralkodó eszméket és a belőlük következő trendeket tekintjük, azt kell(ene) mondanunk, hogy a minimális család és az egytagú csoport autonómiájával érdemes és szükséges foglalkozni. 
 
A minimális család a ma elfogadott családmodell. Egy család ennél kisebb már nem lehet. Csak a szülők és a gyerekek élnek együtt, s ők is különválnak, amint lehet. Az eltávolodás már kora gyermekkorban elkezdődik (bölcsőde, óvoda és egyéb gyermekmegőrző intézmények), és az elszakadás azonnal bekövetkezik, amint a gazdasági körülmények lehetővé teszik. 
 
Az egytagú csoport még a minimális családnál is jobban lecsupaszított valami, egyetlen emberből, az énből áll. Létrejötte a modern társadalomnak "köszönhető", amely lerombolta a kis (csoport)kultúrákat elválasztó határokat. Valaha az ifjú azt az útmutatást kapta, hogy igazodjon az őt befogadó közösség értékrendjéhez, tisztelje a szüleit, az öregeket, a hagyományokat (feltétel nélkül!). Ezek egy csoport belső összetartó erejét erősítő tanácsok voltak. Ma a legtöbb hatás arra szólítja fel, hogy valósítsa meg önmagát. Kössön szövetségeket tervei, céljai megvalósításáért, ragaszkodjon az érdekeihez. Ez egy gyökeresen eltérő attitűd, aki ezt követi, az már senki mással nincs egy csoportban. A modern világ egytagú csoportok szövetségeiből áll. 
 
Ez a "minimálprogram" azonban egyike az emberiség nagy tévedéseinek. Az egyén rettenetes árat fizetett látszólagos szabadságáért. Az ember közösségben létező lény (szeretne lenni). Ha elveszíti a csoportot, amely magába foglalja, vagy nem is volt csoportja, az olyan, mintha "meghámoznák a lelkét". Az evésről-ivásról könnyebb belátni, hogy létszükséglet. Valójában a csoportban való létezés is az. 
Schumacher ezzel kapcsolatos figyelmeztetése még egy átmeneti korszakban született, amikor a tendenciák már látszottak, de a közösségek szétbomlása még nem volt befejezett. 
 
Az összes társadalom élete, munkája és boldogsága bizonyos végtelenül finom és rendkívül sebezhető "lélektani szerkezeteken" múlik. Ha ezek a "lélektani szerkezetek" súlyos kárt szenvednek, akkor a társadalmi összetartás, együttműködés, kölcsönös megbecsülés és mindenekelőtt az önbecsülés, a bajban tanúsított bátorság és a nehézségek elviselésének képessége -- nos, mindez sok egyébbel együtt széthullik és eltűnik. Az önnön haszontalanságukról való belső meggyőződés tönkreteszi az embereket. Nincs olyan gazdasági növekedés, amely ellensúlyozhatná ezeket a veszteségeket...(1) 
Dauncey-nek a nagyvárosi nyomornegyedek kiszolgáltatott szegényeiről szóló szavai keserűbbek. Látszólag az alábbi idézet a munkanélküliség következményeit taglalja; valójában a leírtak a közösségi védőburkától megfosztott és emiatt elembertelenedő embert mutatják be. 
 
A munkanélküliség növekedése... még inkább középpontba helyezte az összeomló közösség problémáját.... Az ebből származó szegénység, a bűnözés, a reményvesztettség és a végső összeomlás érzése tragikus.... A szemét, a falfirkák és a kicsavart facsemeték a kétségbeesés szimbólumaivá válnak. A... nyomorúság legtöbbször láthatatlanul, hallhatatlanul és vigasztalanul bújik meg az otthonokban. Erről árulkodik, hogy növekszik a gyerekekkel való kegyetlen bánásmód, a házastársakkal (feleségekkel) szembeni tettlegesség és az öngyilkossági kísérletek száma.(2) 
 
Miért szorulunk rá ennyire, hogy egy csoport be- és elfogadjon minket? Erre a kérdésre a tudomány és a vallás is válaszol: 
 
Az emberi evolúció utolsó fázisában elsősorban már nem az egyedek versengtek egymással, hanem az egyedek csoportjai. Tulajdonságaink is ehhez igazodtak. Ezért már születésünktől fogva arra készülünk, hogy elfogadjuk egy csoport normáit. Az első kommunikációs eszközeink közé tartozik, hogy mosolygunk, s ezzel kapcsolatba kerülünk másokkal, majd ráhangolódunk a körülöttünk lévők figyelmére, cselekedeteire(3), hangulatára, és a környezetünket megpróbáljuk rávenni arra, hogy hangolódjon ránk, kövesse a mi figyelmünket. A humánetológusok úgy gondolják, hogy az ősi, anya-gyermek kapcsolat alakult át úgy az evolúció során, hogy alkalmas lett a felnőttek közötti kötődés kialakítására.(4) Az embernek szüksége van rá, hogy napi kapcsolatba kerüljön ugyanazzal a 30-50 emberrel. Ez adja meg számára ugyanazt a lelki biztonságot, amelyet hároméves koráig az édesanyja közelsége jelentett. Naponta találkozhatunk a tünetekkel, amelyeket e lelki szükségletünk kielégítetlensége okoz. 
 
A vallási megközelítés hasonló. A szent szövegekben kimondva vagy kimondatlanul az szerepel, hogy az ember nem magányra teremtetett. Mindegyik vallás közösségi indíttatású, lelki támaszt nyújt tagjainak, és azt tanítja mind, hogy emberként hűségesnek kell lennünk közösségünkhöz, közösségünk vezérlő eszméihez. A csoportlét alapnormáját fogalmazza meg például a "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" parancsolat. 
 
Megválaszolatlan maradt viszont a kérdés, hogy kiknek az autonómiája lehet értelmes cél; eddig mindössze annyit láttunk be, hogy a korszellem sugallta válaszok helytelenek.
 
Az autonómia feltétele az EGÉSZ-ség
 
A sorok között elrejtve azért már érzékelhető az álláspontom. Alapvetően emberi természetünk igényeiből kiindulva a kistelepülések önállóságát, önellátóságra törekvését tartom (tartanám) fontosnak, mert ezek szellemi, lelki, ökológiai és gazdasági szempontból is kerek egészet képesek alkotni. Ebben a megfogalmazásban van egy kis túlzás. De az autonómia nem jelent feltétlenül teljes függetlenséget, megelégedhetünk a kulcsfolyamatok ellenőrzésével is, és ebből a szempontból nézve már beszélhetünk a kistelepülések és lakóközösségeik "egész" voltáról. Fontos hangsúlyozni, hogy az önállóságra való törekvés nem jelent teljes el- vagy bezárkózást. Ennek értelme sem lenne, amellett szinte reménytelen célkitűzés. Az autonómia-törekvések hatása a legtöbb esetben csak annyi, hogy a külső függés növekedése megáll. Kitartó munkával és némi szerencsével pedig sikerülhet a függést egy egészséges szintre leszorítani. 
Az autonómia elérése nem megy egyik pillanatról a másikra, mert a kistelepülések már nem azonosak a korábban voltakkal. Megszakadtak a belső folyamatok, kívülről jött hirtelen változások zavarták meg a közösség és környezete fejlődési menetét, gyakran elvándorolt a lakosság egy része, másutt új betelepülők jöttek, emiatt a legtöbb esetben vagy a lakosság összetétele (kor, képzettség) nem nevezhető egészségesnek, vagy az emberi kapcsolatok nincsenek a megfelelő szinten. Nem ritka az sem, hogy egyik sincs rendben. A faluközösségek alig-alig léteznek (ha még léteznek egyáltalán), nehéz rájuk alapozni. 
 
Megfelelő belső szándék esetén azonban a hiányzó közösségek létrejötte valamennyire gyorsítható, legalábbis a kezdeti, legnehezebb szakaszt, a szinte teljesen eltűnőben lévő párbeszéd újraélesztését lehet kívülről segíteni. Ez biztosít(hat)ja az alapot, és a kezdeti sikerek, az egymásra találás élménye megfelelő inspirációt nyújthat a folytatáshoz. A később idézett példák, reményeim szerint, a közösség fejlődési lehetőségei szempontjából is meggyőzőek lesznek.(5) 
 
Az autonómiához egy egész szükséges; ez azt is jelenti, hogy nem lehet csak a szűken vett gazdaság, vagy csak a kultúra, vagy csak más terület tartósan autonóm. Minden elemnek megvan a maga szerepe, ezért ha nem törekszünk a függetlenségre minden területen, ez azzal fenyeget, hogy előbb vagy utóbb felborul az egyensúly. 
 
Ezeknek a folyamatoknak, a helyi autonómia megközelítését szolgáló kezdeményezéseknek az összefoglaló neve: szivárványgazdaság(6). Lássunk erre néhány példát.
 
Szivárványos példák
 
Sok olyan kis közösség van Magyarországon, amelynek tagjai "szivárványos" gondolatokat forgatnak a fejükben. Maga a kifejezés -- szivárványgazdaság -- nem nagyon ismert, de a tartalma nem idegen számunkra sem. Ez nem meglepő, hiszen természetes ösztöneink az emberi lépték szerint működő gazdaság7 felé visznek bennünket. 
 
A hazai és külföldi példák jellemzően három csoportba sorolhatók: 
1. A még létező faluközösség erősödik meg újra. 
2. Újonnan igyekeznek faluközösséget és ahhoz gazdasági alapot kiépíteni. 
3. A kivételek, ahol nem egy (lakó)helyi közösség hoz létre valamilyen szivárványos együttműködést. 
Az első csoportra egy külföldi(8) példát idézek.
 
Connemara
 
Nyugat-Írország Galway megyéjében, Ballinakill egyházközség lakói 1971-ben egy közösségi tulajdonú fejlesztési társaságot alapítottak Connemara West Ltd. néven. Ez a társaság azután sok helyi közösségi jellegű vállalkozás elindítását segítette elő. Így például ötszáz helyi lakos adta össze (!) annak a cégnek az alaptőkéjét, amely kilenc zsupfedeles üdülőt épített a környéken az odalátogató turisták számára. Mivel így a bérleti díjak helyben maradtak, lehetővé vált, hogy további beruházásokhoz gyűjtsenek tőkét. A közös vállalkozás sikere lelki lökést 
is adott: jelentősen megnőtt a helyiek önbizalma és bizodalma egymásban. Az elkövetkező években, évtizedekben nagyon sok közös vállalkozásba vágtak bele. Ezek egy része már csak érintőlegesen kapcsolódott a gazdasághoz, például kulturális és szakképzési központot hoztak létre és közösségi házat építettek a helyi civil egyesületek számára. Ezek a beruházások is jelzik, hogy tisztában voltak vele, hogy egyik legfontosabb erőforrásuk maga a helyi közösség, amely jóval több, mint egyszerűen emberek együttese. Azt is felismerték, hogy a közösséget éppúgy ápolni, erősíteni kell, mint a növényeket. 
 
Galway Írország elmaradott, periférián lévő területeihez tartozott, amelyet a többihez hasonlóan az elnéptelenedés, a fiatalok elvándorlása fenyegetett. Az itt élők azonban harmóniát teremtettek a helyi gazdaság, a közösség és a természeti környezet között, s ezzel vonzóvá, lakóit el- és megtartóvá tették lakóhelyüket. 
 
A történet egyszerű, mégis kevés helyen lehet hasonlóval találkozni. A legnehezebb pont az elindulás. Lényegében egyetlen dolog kell hozzá, de az hatalmas mennyiségben, s ez a bizalom. El kell hinni, hogy együtt többre lehet jutni, s meg kell bízni a másikban. Ez nyilván könnyebben megy olyan vidéken, ahol kicsi volt a vándorlás, és ennek köszönhetően még léteznek a többgenerációs kapcsolatok. (A nagyapám ismerte a nagyapádat, tudom, mire számíthatok tőled.) Lényeges a kis mértékű elvándorlás azért is, mert egy "lefejezett" településen, ahonnan minden kezdeményezni képes ember elment, s nincsenek igazán vezéregyéniségek, nagyon-nagyon nehéz bármit is közösen elindítani. 
 
A bizalom megteremtője Galwayban részben az egyház volt. Összehozta az embereket, és le tudta őket ültetni, hogy a saját problémáikra megoldást keressenek. Egy ilyen megbeszélés persze nem garantálja a sikert, de e nélkül lehetetlen elindulni.
 
Istenkút(9)
 
Istenkút a második csoportba tartozik. Pécs egyik külső kerülete, amely a Mecsek három völgyében terül el. Közel van a város szívéhez, mégis elég nehezen megközelíthető, sem csatornázva, sem ivóvízzel ellátva nincs. Iskoláját nemrég megszüntették. 
 
Az itteni lakóközösség mégis szerencsésnek mondható. Az elmúlt tíz-tizenöt évben nagyon sokan költöztek ide. Az érkezőknek is köszönhetően az itt élők között magas a diplomások és a szakképzettek aránya, s nem sokkal, de az átlag felettiek a jövedelmek. Főleg a frissen ideköltözött fiatal diplomás, közepes jövedelmű családokból áll az a húzóréteg, amelynek köszönhetően az itteni közösség nagyon sok mindent elért a hazai megszokotthoz képest az elmúlt években. Ez a réteg jellemzően a legnyitottabb. Igénylik az élénk társadalmi életet, és kiterjedt emberi kapcsolatokat ápolnak. Nagy bennük a kezdeményezőkészség, a fantázia. Jól ismerik a jogaikat, lehetőségeiket, és fel mernek lépni azokért, átlag feletti az érdekérvényesítő képességük. Rájuk alapozva a helyi közösség gyorsan megszerveződött, ehhez az iskola védelme nagyon erős indíttatást adott nekik. Nem csak az iskola, de a vízellátás, a szennyvízkezelés stb. okán is felismerték, hogy az önkormányzattal ellentétesek az érdekeik, s emiatt csak összefogva vannak esélyeik, sok szempontból csak magukra számíthatnak. 
 
Bár az iskola ügyében végül is nem jártak sikerrel, már eddig is sok eredményt értek el. Erőforrás-térképet készítettek magukról, azaz minden családot megkérdezve felmérték a saját képességeiket, lehetőségeiket és persze az igényeiket is. Ezek az információk minden további lépésnek jó alapjául szolgálnak. Egyesületük révén helyi lapot adnak ki, kulturális rendezvényeket szerveznek, ezek közül is kiemelkednek a helyi gyerekek által előadott színielőadások. Az itt élők egyre több szállal kapcsolódnak egymáshoz. Ezek után talán meglepő, de a fejünkben élő rutinokat ismerve mégsem érzem annak, hogy a szűken vett gazdaság terén a leggyengébb az együttműködés. Itt egy aktuális programjuk jelenthet áttörést. Retextil néven textilmaradékokat újrahasznosító módszert fejlesztett ki Thiesz Angéla, amelyre alapozva szeretnék a helyi foglalkoztatást fellendíteni. Erre a programra az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatását is elnyerték, így hamarosan tizenöt embert alkalmazhatnak. 
 
Az istenkútiak még a közösségépítés időszakában járnak, ezért az autonómiát nem indokolt számon kérni rajtuk. Azonban nem kizárt, hogy a körülmények (főleg a pécsi önkormányzat kedvezőtlen hozzáállása) arra kényszeríti őket, hogy a "teljes önállóság" útjára lépnek. Ha nem is fajulnak idáig a dolgok, az mindenképpen valószínű, hogy belső fejlődésük révén még sokáig képesek lesznek növelni függetlenségüket.
 
Fecskepalota(10)
 
A gánti Fecskepalota a harmadik csoportba sorolható, mert nem a helyi közösségnek, hanem egy izgalmas együttműködésnek köszönheti létét. A tíz résztvevő között van például fogyatékos gyerekeket oktató iskola és nagycsaládosok egyesülete is. Mindegyik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek vagy velük foglalkozók szervezete. 
 
Miért fogtak össze? Ezt a legegyszerűbben a fogyatékosok iskolájának példájával lehet megmagyarázni. A fogyatékos gyerekekkel való iskolai foglalkozás nem korlátozódik a tanév idejére. A szülők nagyon sok segítségre szorulnak, hálásan fogadják az iskola minden segítségét. A plusz feladatok egyike az időnkénti kikapcsolódás lehetőségének megszervezése. Ez nem egy egyszerű feladat, és nem is olcsó, mert ezeket a gyerekeket nem lehet akármilyen körülmények közé, akárhová elvinni. Így merült fel az ötlet, hogy az évi "táborozási" költségeket talán ésszerűbb lenne egy, a gyerekek igényeihez igazított épület fenntartására költeni. A Fecskepalota pontosan ez az épület. Abban különbözik egy szokásos saját "nyaralótól", hogy a tíz szervezet közösen használja, ez teszi a résztvevők számára megfizethetővé, mivel a fenntartási költségek megoszlanak. Még ezek a kiadások sem kicsik. De az együttműködés azt is lehetővé teszi, hogy legyenek olyan résztvevő szervezetek, amelyek természetben járulnak hozzá a közöshöz, például az évenkénti kimeszelés vagy más rendszeres karbantartási munkák elvégzésével. Természetesen a közös használatból következően fel kell osztani a rendelkezésre álló időt. Az előre elkészített időbeosztás azonban nemcsak nehézségnek, hanem előnynek is tekinthető. Az épületet használók pontosan tudhatják, mikor kerül rájuk a sor, nagyon jól előkészíthetik ittléteiket.  
 
Hogyan jött létre a Fecskepalota? Látszólag könnyen. A felújításhoz és átalakításhoz sikerült jelentős mértékben pályázati forrásokat is bevonni a saját erő mellé. A gánti önkormányzat jelképes összegért adta át az ingatlant, és helyi vállalkozások építőanyaggal és gépekkel is segítették a felújítást. A neheze azonban ezt megelőzően lehetett, amikor a résztvevők körét kellett összeszedni és egy ilyen horderejű döntéshez a megfelelő bizalmat kialakítani közöttük. A mai közgondolkozásra nem az összefogás a jellemző, s ahol ennyire komoly összegeket lehet elbukni, ráadásul nem is saját, hanem közpénzt, ott nem a járt utaktól való eltérés a jellemző. Orbán Péternek, az ötlet atyjának azonban volt ereje, kitartása és szerencséje is, így sikerrel végigvitte a folyamatot. 
 
Együttműködés, bizalom és egy kicsit nagyobb függetlenség(11). Ezek azok a kulcsfogalmak, amelyek indokolják, hogy a Fecskepalota lakói is megemlítésre kerüljenek e cikkben.
 
A szivárványgazdaság elemei
 
A leírt példák, főleg a két hazai, csak csírájában tartalmazták mindazt, amit a szivárványgazdaság elnevezés jelenthet, ezért végül legalább vázlatosan tekintsük át a legfontosabb jellemzőket. Lehetne más megközelítéssel is élni, de igazodva e lapszám témájához, most az autonómia lesz a vezérfonal, s mindent a külvilággal való kapcsolat fényében vizsgálok. 
 
A tudás az egyetlen terület, ahol a szivárványos megközelítés nem elzárkózásra törekszik. Nagyon fontos a közösség ismereteinek folyamatos bővítése, s ehhez külső forrásokat is érdemes igénybe venni. Ha az elzárkózás nem is, de az óvatosság jellemző. Korunk egyik jótékonysági problémája, hogy segítség címén (vagy ürügyén) nem helyénvaló tudást, technológiát kényszerítettek (és kényszerítenek még ma is) közösségekre, népekre. Ami másutt működik, az ezer okból lehet problémás itt, ezért a messziről jött információkat sohasem szabad kritikátlanul átvenni, hanem mindig a helyi viszonyokhoz kell igazítani, s ezt a helyieknek kell elvégezni. S az már nem óvatossági kérdés, hogy a helyi tudást semmilyen módon nem szabad leértékelni. A szivárványgazdaság nyitott a külső információ előtt, de a hangsúly mindig a belső értékeken van. 
 
A pénzügyi függés gyengítése talán a legfontosabb célkitűzése a szivárvány-megközelítésnek. A jelenlegi pénzügyi rendszerek nagyon ügyesen (mások szerint ördögi módon) úgy vannak felépítve, hogy a szegény vidékek kicsinyke megtakarításai se maradjanak helyben, hanem mindig a legfejlettebb vidékeken kerüljenek befektetésre, ahol rövid távon a legjelentősebb hozamra lehet számítani. A kereskedelmi rendszerek pedig arra ösztönzik az embereket, hogy minél kevesebb dolgot állítsanak elő maguk, hiszen "egyszerűbb" valamit megvenni. Ez egy másik pénzügyi porszívó; nem véletlen, hogy a régen termékeny és módos vidéki területek mára elmaradott perifériának számítanak. Bármilyen továbblépés alapja ennek a csapdaszituációnak a megváltoztatása. S lehet várni kívülről a segítséget, néha érkezik is, de ahogy az ír példában is láttuk, a "biztos" megoldás a belülről elinduló összefogás, a bevett gyakorlat megváltoztatása. 
 
A jelenlegi ökológiai szituációban kulcskérdés az energiaellátás is. Manapság az a szokásos, hogy nagy és bonyolult rendszereket építenek ki, amelyek mindannyiunkat kiszolgáltatnak egy, a természeti környezettel csak felszínesen (marketing-elemként) törődő, és alig befolyásolható (mégis sérülékeny!) szolgáltatónak. Ehelyett az egészséges megoldás az lenne, ha az energiaellátást egyre inkább helyi forrásokra alapoznánk. Erre számtalan ötlet van: napkollektorok használata, a mezőgazdaságból származó biomassza energetikai hasznosítása, újraerdősítés és az erdőterületek kíméletes (lékeléses) kezelése. Az energiatermelésnél sokkal fontosabb a fogyasztás csökkentése. Amikor a helyi források használata révén szembesülünk vele, talán könnyebb lesz elfogadni a korlátot, amelyet a Föld lehetőségei szabnak nekünk.  
 
Az önellátásról, azt hiszem, a legtöbb embernek az jut eszébe, ami a szivárványos célok között csak a harmadik helyen szerepel. Szó sincs teljes önellátásról vagy ennek megcélzásáról. Ha az energiaellátás és a pénzforgalom terén sikerült lazítani a függést, akkor a helyi gazdaság működése már sokkal kevésbé van kiszolgáltatva külső hatásoknak és hatalmasságoknak. Természetesen egy olyan céget, amely minden alapanyagot importál és minden termékét exportálja, nehéz szivárványos értelemben ésszerűnek vagy hatékonynak nevezni. Az anyagi javak előállítása terén két fontos célkitűzésünk lehet: 
 
1. A termelés átszervezése a helyi igények alapján. Nyilvánvalóan elsősorban olyasmit kell előállítani, amire helyben van felvevő piac. 
2. Az alapellátási cikkeket, elsősorban az alapélelmiszereket és az alapruházatot minél nagyobb arányban helyben állítsuk elő vagy legyünk képesek ezek előállítására. 
 
A szivárványgazdaság talán leglényegesebb tulajdonsága, hogy az azt létrehozó közösség akaratára, összefogására alapozódik. Szó volt már róla, hogy lehet kívülről segíteni a közös akarat kialakulását, de erőltetni nem érdemes. Mindennek, így egy közösség fejlődésének is, megvan a maga természetes üteme, amelytől nem lehet jelentősen eltérni, mert akkor a folyamat a visszájára fordul. Egy elsietett akció révén nagyon hosszú időre sérülhet a közösség, vagy bizonyos területek iránt érdeklődését vesztheti, míg a belülről támogatott új intézmények, ha lassabban is, de a közösség szerves részeivé válnak, nagyon hosszú ideig létezni fognak. 
 
A szivárványgazdaság kialakulása hosszú fejlődési folyamat, és nagyrészt a befogadó közösség tagjainak a lelkében játszódik le. A lényege és alapja egy szemléletváltás. Annak elfogadása, hogy vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni.(12) Annak fel- és elismerése, hogy nagy baj van, s ezt mi, emberek okoztuk(13), és hogy hibáinkat nem lehet a régi módon kozmetikázni, nagyobbal elfedve a bajt, hanem gyökeresen kell változtatni. Mindezt jól érthetővé teszi egy példa: 
 
A Tiszán évről évre nagyobb árhullám vonul végig. A régi módszer, hogy szorítsuk egyre nagyobb gátak közé a folyót, megbukott(14), s ezt végre az illetékesek is kezdik elfogadni. A kozmetikázott módszer, amely a gátépítést kombinálja némi vízvisszatartással, szintén nem jó. A probléma akkor derül ki, amikor részletesebben kifejtik, mi a teendő, és érezhetővé válik, hogy a hozzáállás alapvetően nem változott meg. Azt kellene végre elfogadni, hogy nekünk kell igazodni a Tiszához mint ökológiai rendszerhez, s nem a Tiszának (a természetnek) a mi igényeinkhez. Tisztelni kellene a Tiszát a szó szoros értelmében, elfogadni, hogy jogai vannak. S mindez azt jelenti, hogy olyan megoldásokat szabad csak keresni, amelyek a folyó és környezete természetes változásaival és élő folyamataival összhangban vannak, azokat támogatják, és nem gátolják. 
 
Ha az itt leírtak alapján valaki úgy gondolja, hogy a saját vagy ismerősei, barátai tevékenysége a helyi autonómia irányába mutató, kérem, hogy értesítsen.(15) Az Ön segítsége révén is létrejövő összefogás több szempontból is hasznos lehet. Egyrészről a még kitaposatlan ösvényeken haladók számára fontos, hogy megoszthassák tapasztalataikat egymással, ezáltal sok buktatót elkerülhetnek. Másrészről az útkeresők számára tettekre serkentő lehet megismerni a hazai példákat.

(1) E. F. Schumacher: A kicsi szép, KJK, Budapest, 1991. 196-7. oldal 
(2) Guy Dauncey: After the Crash, Merlin Press, London, 1995. 13. oldal 
(3) Mi is arra a dologra figyelünk, azt az aktivitást igyekszünk átvenni, ami a látott felnőtt figyelmét leköti. 
(4) Csányi Vilmos: Az emberi természet, Vince Kiadó, Budapest, 1999., 159. oldal 
(5) A helyi közösség fejlődését gyorsító módszerekkel és az ezzel kapcsolatos segítség kérésével például a Közösségfejlesztők Egyesületét lehet megkeresni. 
(6) A szivárványgazdaság kifejezés Guy Dauncey: Az összeomlás után (After the Crash) című könyvéből származik, a cikkben szereplő külföldi példát is innen idéztem. Ez a könyv magyarul jelenleg áll megjelenés alatt a Göncöl Kiadónál. 
(7) Emberi léptékű, mert kicsi, helyi, átlátható, minden tagja számára befolyásolható... 
(8) Sok olyan itthoni faluközösségről hallottam már az elmúlt években, amelyek érzésem szerint ebbe a körbe tartoznak, de egyikről sincs annyi tudásom, hogy ismertetésére vállalkozhatnék. 
(9) Egy 2001-es látogatás alapján 
(10) Egy 1998-as látogatás alapján 
(11) Pontosabban fogalmazva: nagyobb függetlenség a külvilágtól és helyette függés az együttműködésben részt vevők közösségétől. Ez utóbbi azonban sokkal inkább kiszámítható, és ami lényegesebb, sokkal inkább befolyásolható, mint a külvilág. 
(12) Még nekünk, embereknek sem, fűzhetjük hozzá, hogy a ma uralkodó szemlélettől való eltérés igazán kiderüljön. 
(13) Természetesen nem egyforma felelősséggel tartozunk ezért. 
(14) Pontosabban szólva, végre felismertük, hogy rossz, mindig is az volt. 
(15) Almássy Tamás, 2220 Vecsés, Nándor u. 26., Telefon: 29/353-708, 20/920-5181, Drótlevél: alto@freemail.hu