Hogyan készítsünk házilag vegyszert a kártevők ellen?

Sokan az erős és széles spektrumú vegyszerek bevetése helyett azért szívesebben próbálkoznak kíméletes, természetes alapanyagú szerekkel a kártevők, és kórokozók elpusztítására. Ezért érdemes visszanyúlni nagyszüleink módszereihez, akik különböző növények főzeteivel próbálták elpusztítani kártevőket és megelőzni a fertőzéseket a kertben. Tegyük hozzá, hogy sikeresen. Lássunk néhány régi módszert!

Levéltetvek ellen: a csalánt és a rebarbarát 8 napig áztassuk, naponta keverjük meg, és hígítás nélkül permetezzük ki. Gomba ellen: három maréknyi apróra vágott csalángyökeret leforrázunk két liter vízzel, 12-24 órán át állni hagyjuk, ezután ötszörösére hígítva permetezzük.

A káposztafélék gyökérgolyva-fertőzését a torma trágyalé akadályozza meg. A torma a monília ellen is véd.

Tormalé készítése: a tormaleveleket leforrázzuk, és kevergetve áztatjuk 15 percig. Ezt a levet négyszeresére hígítjuk, és 7-10 naponként permetezzük. A tormát fák köré is ültethetjük. Fontos, hogy a moníliával fertőzött terméseket és lemetszett gallyakat is szedjük fel a földről és égessük el.

Az egreseknél gyakran fellép a lisztharmat fertőzés. Ilyenkor segít egy zsúrló-tea permetezés. A málnának folyékony trágyaként kitűnő a bodzából, zsúrlóból és varádicsból erjesztett és hígított trágyalé. Először alkalmazzuk rügypattanás után, majd amikor már letermett. Ezzel gondoskodhatunk a következő évi bőséges termésről.

A csigák ellen hatásos szer a begónialé: egy marék begónia-hajtást áztassunk egy napig 10 liter vízben. Permetezzük be ezzel a lével azokat a növényeket, melyeket éjszaka csigák látogatnak. A csigák a fokhagyma szagát sem szeretik, ezért előnyös ha a szamócaágyást fokhagymával körbeültetjük.

Hernyófogó-öv készítése: hullámpapírt erősítsünk dróttal a fa törzse köré, néha vegyük le, és nézzük meg, van-e alatta hernyó.

Levéltetű és takácsatka ellen kiváló: a csikófark erjesztett leve ötszörös hígításban. Hatását növeli, ha 3 % spirituszt vagy 1 % kenőszappant adunk hozzá. Gombaölő hatású is. Kitűnő még a levéltetek elpusztítására a timsó keverék.

Timsó keverék elkészítése: 5 liter vízben 50 g timsót feloldunk, és ezzel az oldattal permetezzük le a fákat, bokrokat, szobanövényeket. Levéltetű ellen még kiváló a Decis 2, 5 EC rovarölő szer, vagy a Sherpa rovarölő szer.

Paradicsom és a burgonya szár- és gumórothadása ellen sovány tejet keverjünk össze tízszer annyi vízzel, s hetente egyszer permetezzünk vele. A paradicsom számára kitűnő folyékony trágya a káposzta leveléből készült lé: 3 kg friss levél erjesztése 10 liter vízzel.