Családi program

Nyárzáró kézműves foglalkozás

Dátum: 
2013. augusztus 27. kedd - 17:00 - 19:00
Helyszín: 
Pestszentimrei Római Katolikus Plébánia templomkert 1188 Budapest, Nemes u. 17-19.

Kézműves képességfejlesztő és ismeretterjesztő foglalkozást tartunk  2013. augusztus 27.-én , kedden,17 órától 19-óráig a Pestszentimrei Római Katolikus templom kertjében.

A gyékénnyel ismerkedve töltjük együtt ezt a délutánt, poháralátétet, karkötőt és kistutajt készítünk. 

A programon való részvétel ingyenes.

Mindenkit szeretettel várunk. (Kérjük, hogy az anyagszükséglet tervezhetősége miatt aki teheti előre jelezze a részvételt a kapcsolatfelvételi ürlapunkon keresztül vagy egyéb elérhetőségünkön.)

Töltsük együtt, tartalmasan a nyáriszünetet!  

„A földdel együtt élő és belőle alkotó, találékony ember.”

Dátum: 
2013. július 9. kedd - 10:00 - 13:00
Helyszín: 
Pestszentimrei Római Katolikus Plébánia templomkert 1188 Budapest, Nemes u. 17-19.

Agyagozó képességfejlesztő és ismeretterjesztő foglalkozást tartunk  2013. július 9.-én , kedden,10 órától 13-óráig a Pestszentimrei Római Katolikus templom kertjében. 

A gyerekek Szabó Áron és Szabóné Farkas Judit (fazekas ill. kerámikus művészek) vezetésével ismerkedhetnek az agyaggal és a gölöncsér mesterség titkaival, gyakorlatban kipróbálva a kézi és korongos technikákat.(Az elkészült remekműveket száradás után kiégetettjük és a szeptemberi évnyitó pikniken kiállítjuk, utána mindenki hazaviheti emlékbe). 

 

 

A programon való részvétel ingyenes.

Mindenkit szeretettel várunk.

 

(Kérjük, hogy az anyagszükséglet tervezhetősége miatt aki teheti előre jelezze a részvételt az kapcsolatfelvételi ürlapunkon keresztül vagy egyéb elérhetőségünkön.)

Töltsük együtt, tartalmasan a nyáriszünetet !

Kőbe zárt múlt - Családi program

Dátum: 
2013. július 2. kedd - 10:00 - 13:00
Helyszín: 
Pestszentimrei Római Katolikus Plébánia templomkert 1188 Budapest, Nemes u. 17-19.

Kövek testközelből, miről mesélnek nekünk a kőzetek, ismeretterjesztő foglalkozást tarunk 2013. július 2.-án 10 órától 13-óráig a Pestszentimrei Római Katolikus templom kertjében.

 

 

Egy rögtönzött ásványszakkör keretein belül, a résztvevők megismerkedhetnek  az ásványok és fosszíliák titkaival (kristályok, mamutok, kincsek-csodák), hogy ismerjük,  értsük és tiszteljük a teremtett világot.

 

 

A gyerekeknek lehetőségük lesz ásványékszerek készítésére is.

 

A programon való részvétel ingyenes.

 

Mindenkit szeretettel várunk. (Kérjük, hogy az anyagszükséglet tervezhetősége miatt aki teheti előre jelezze a részvételt az kapcsolatfelvételi ürlapunkon keresztül vagy egyéb elérhetőségünkön.)

Töltsük együtt, tartalmasan a nyáriszünetet!

 

 

A sokszínű Soroksári Botanikus Kert

Dátum: 
2012. június 13. szerda (Egész nap) - 2012. június 30. szombat (Egész nap)
Helyszín: 
Soroksár Péteri major

Lassan véget ér a tanév, és mielőtt hoszabb nyaralásra indulunk, akad pár szabad óra amit érdemes hasznosan eltölteni! Látogassunk hát el a szomszéd kerületbe, mert csupán 10 perces kerékpár útnyira , kitárul egy csöppnyi, teremtett csoda a Soroksári Botanikus kert.

A növényritkaságokban is gazdag gyűjtemény 1963-ban létesült a délpesti síkságon,  jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Növénytani tanszékéhez tartozik. A 60 ha-os területen elhagyott gyümölcsösök, szőlők, leromlott legelők voltak. Itt alakult ki az egyetemi  oktatást, a szakemberképzést, az oltóanyagcserét is biztosító botanikus kert.

Közvetlen közelünkben egy csöppnyi ékszerdoboz terül el, amely olyan sokszínű, hogy méretei alapján talán el sem hisszük .       

Szemétszedés a Halomi erdőben

Dátum: 
2012. május 1. kedd - 16:00 - 18:00
Helyszín: 
Szálfa utca Erdősáv utca sarok

Tavaszi Erdőtakarítás!

A Családok Jövőjéért Egyesület szeretettel vár minden lelkes pestszentimreit 2012 május 1.-én  16 és 18 óra között , a Péterhalmi erdőbe, közös szemétszedésre. Találkozó: Szálfa utca Erdősáv u. sarka 16:00 órakor.

Szükséges felszerelésről ( kesztyű, zsák ) gondoskodunk. Lelkesedést, munkakedvet hozzatok. Tegyünk együtt szeretett erdőnkért, gyógyítsuk be valamelyest az emberi nemtörődömség sebeit, hogy csak az avar zörögjön a lábunk alatt.

Az időjárást az Isteni gondviselésre bízzuk- (eső esetén a program elmarad). 

2012 .04.22. A Föld Napja

Dátum: 
2012. április 18. szerda - 09:00 - 2012. április 22. vasárnap - 18:00
Helyszín: 
Budapest

A Föld Napja alkalmából, Budapest több kerületében, számtalan ingyenes, családos program várja az érdeklődőket, 04.18-tól egészen 04.22-ig, melyekről bővebben a megadott linken keresztül tudtok informálódni.

Szép hétvégét!

Egy két példát kiemelve:

Föld napja a Pál-völgyi kőfejtőben, II. ker.

2012. április 22. (vasárnap) 10.00–17.00

A Föld Napja Alapítvány részvételével a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és

Budapest több kerületében, számtalan ingyenes, családos program várja az érdeklődőket, a Föld Napja alkalmából, 04.18-tól egészen 04.22-ig, melyekről bővebben a megadott linken keresztül tudtok informálódni.

A II. kerületi Önkormányzat családi napján természetismereti és ügyességi vetélkedők, állatbemutatók, Gryllus Vilmos koncert, kézműves-foglalkozások, zöldszervezetek bemutatkozása, komposztálási bemutató a Pál-völgyi-barlang kőfejtőjében. (Bp. II., Szépvölgyi út 162.)

Várunk családokat, óvodai, iskolai csoportokat kis csapatokban Föld napi vetélkedőre: amelyik csapat jól oldja meg 10 állomáson a természetismereti, környezeti, ügyességi feladatokat, jutalmat kap.

Jelentkezni lehet: Kővári Anita, tel.: 06/1/391-4626

A Föld Napja Alapítvány környezeti tesztekkel, Mit tehetsz Te tanácsadással, környezeti könyvekkel, társasjátékokkal, mesekönyvvel várja a Pál-völgyi barlanghoz látogatókat. Lehet együtt játszani, beszélgetni, lapozgatni és vásárolni közvetlenül az alapítványtól 20% kedvezménnyel a Föld napján.

Bővebben: http://www.dunaipoly.hu/esemenynaptar-2012

Föld hete a Természettudományi Múzeumban, VIII. ker.

2012. április 18–22., naponta 10.00–14.00

Földi kutya? Locsolócső vastagságú giliszta? Ki hallott már ilyen fura dolgokról? Te megismerheted, sőt láthatod is ezeket a furcsaságokat a Föld hetén. A hétvégi kézműves foglalkozáson nem hervadó kavicsvirágot készíthetünk Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban. (Bp. VIII., Ludovika tér 2–6.)

Bővebben: http://www.mttm.hu, 06 (1) 210 1085

Tartalom átvétel