Nobilis Márió

Zöld böjt 2014 – A bölcsesség, a Szentlélek ajándéka

2014. március 16., Nagyböjt második vasárnapja
 
A tudomány és az értelem ajándékai után vajon mi újat tud mondani nekünk az elmélkedés a Szentlélek következő ajándéka, a bölcsesség felett? A hétköznapi nyelvben e szavak jelentései valóban nagyon közel állnak egymáshoz. De talán csak azért érezzük így, mert ritkán gondolunk mögéjük elég alaposan... hiszen az előző két fogalom esetében is láttuk, mennyi mindent jelenthet a „tudomány” vagy az „értelem” azon túl, amit első pillanatban értünk rajtuk.
 
II. János Pál pápa így ír: „A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a Magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fenséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz.”

Hit és szeretet

Amikor elkezdtük az idei Nagyböjtöt, és vele együtt elmélkedés-sorozatunkat az erényekről a teremtett világ iránti keresztény felelősség fényében, még XVI. Benedek volt Róma püspöke és az egész világ katolikusainak Szentatyja. Mire a Nagyhéten záróelmélkedésünkhöz értünk, már Ferenc pápa gyakorolja ugyanezt a péteri szolgálatot. Egy pápával indultunk, aki minden elődjénél markánsabban kiáltotta bele a világba – gondoljunk csak például 2010-es újévi üzenetére – a teremtett valóság és benne az ember tiszteletének sürgető szükségességét; és utódjának idején „érkezünk”, aki mindjárt első megszólalásaiban – és gesztusaiban – meghökkentő konkrétsággal fejezi ki elszántságát ennek az evangéliumból fakadó követelménynek a megélése iránt. Az elején XVI. Benedekre figyeltünk, aki korunk valószínűleg egyik legnagyobb átlátóképességű gondolkodójaként az egész teológiatörténetet felölelő és ugyanakkor messze előremutató alapossággal és pontossággal volt képes kifejteni a hit tanítását; most pedig Ferenc pápa ritmusát igyekszünk felvenni, aki radikális egyszerűséggel valósítja meg a szeretetben ennek a hitnek kézenfekvő következtetéseit. Szükség volt az előző pápa nagyon tiszta hit-alapozására, hogy aztán az Egyház bátran követhessen egy ilyen dinamikus meghívást a cselekvésre; és itt az ideje a tettekre váltott szeretetre tenni a hangsúlyt, ha már egyszer elméletileg ennyire jól körvonalazódott a küldetés...

Tartalom átvétel