túra

Terjednek a zöldutak: jóval több mint túraút

A „zöldút” kifejezés az angol Greenways szó átvételével került be a magyar nyelvbe, és mára már fogalommá is vált. Jelentése jóval több a túraúténál.

 
 
A zöldút jelentése: közösségi programok, környezeti szemléletformálás, örökségvédelem, sportrendezvények, ökoturizmus, vidékfejlesztés, a helyi gazdaság élénkítése, közösségfejlesztés.
 
Közösségi gyökerek
 
A zöldutak olyan, közösségi gyökerű helyi programok, melyeknek központi elemei az adott térség természeti, épített és kulturális örökségének bemutatását célzó, motormentes, biztonságos módon használható közlekedési útvonalak, séta- és túrautak. Az országos programot övező, széles körű érdeklődést az Ormánságtól a Zsámbéki-medencén át Szatmár-Beregig számos zöldutas térség létrejötte fémjelzi. 
 
Az első zöldutas események 1997-ben szerveződtek az Ökotárs Alapítvány koordinálásával, majd az alapítvány több éven keresztül kismértékű támogatásokkal is segítette a zöldutak létrehozását felvállaló közösségeket, civil szervezeteket.
Tartalom átvétel